Mindenek előtt ITT vannak a záróbulin készült felvételek (egy része)! /Kezdőknek: kurzort ráviszed az "itt" szóra!/
Aztán jöjjön egy rövid kis tudósítás a végről:
"Talán csak a legnagyobb bandák koncertjein, illetve a nyitónapon, azon a bizonyos 18 évvel ezelőtti alkalmon voltak ilyen sokan a Molothow Ligetben, mint most, február 27-én. Személy szerint arra számítottam, hogy mindez nem így lesz, a klub korai éveinek törzsközönsége nem biztos, hogy ideér. De nem így lett, mindenki ott volt, a tizen- és huszonévesek, a harmincas generáció, valamint ami ezeken túl van, a bombabiztos 40-es és 50-es rockrajongók is. Teltház előtt játszott a helyi illetőségű Angelus, a 1Kill Embrace, a Holy Shit’, a Graveyard at Maximum, a Watch My Dying és a zárásként a Tűzkerék xT. A „Molcsiban” egészséges körülmények között cirka kétszázan férnek el, illetve tudnak szórakozni, a bezárásról szóló búcsúbulin ez a szám megközelítette a négyszázat. Érdekes volt látni a rock kultúra híveinek reakcióit. A fiatalabbak egy része egyfajta apátiával, „köldöknézéssel” konstatálta, hogy ez a hattyúdal, míg az idősebb nemzedék tagjai eufórikusra, mi több, érzelgősre vették a figurát. Sokan „összeborultak”, megölelték egymást, mint amikor a peronon állva a tüstént induló vonatra pillantanak, itt a búcsú pillanata. Igazi örömünnep volt, már csak azért is, mert a színpadra lépő együttesek mindegyike az alkalomnak megfelelő vehemenciával játszotta számait. A jó hangulatú buli a hajnal négy óra fele ért véget, a fellépők és a közönség egy emberként érezte, sőt tudta: egy korszak véget ért."
Jól tessen megnézni ezt a halovány-zöldes színű épületet, mert már jócskán meg vannak számlálva napjai őkelmének. Az oxiblog nemrég arról értesült, hogy a Molothow Liget üzemeltetői egy utolsó koncerttel szeretnék megünnepelni és emlékezetessé tenni az 1991 óta működő rock barlang eddigi korszakát. (Aztán utóbb kiderült, lesz az kettő is...)
A jelenleg Kissík Szabi és Dzsinya vezette műintézmény stílszerűen Egom City jelenleg működő zenekarait hívta meg a hattyúdal eljátszására. A szervezők terve, hogy minden banda egy kisebb műsort ad. Az már fix, hogy éjfél után a Tűzkerék xT játszik. A további fellépők - akik midnájt előtt és a TxT után lépnek fel - a remények szerint a Watch My Dying, az Angelus, a Graveyard at Maximum, illetve a Szépülő Városközpont lesz.
A bandák többségükben azonnal elfogadták a meghívást, bár e cikk írásakor még semmi sem volt biztos, az elképzelések szerint február 27-én, pénteken este egy grandiózus bulival temetik el képletesen a helyi fanok és fanszőrök azt, amit hetek, vagy tán hónapok múlták fizikailag is megtesznek a pikhammerek, markológépek. A fent említett bandáknál jobbakat nem lehetett volna erre az alkalomra találni, már csak azért is, mert e csapatok számtalanszor kaszáltak nagyot e rock szentélyben. A Szépülő' volt például az, amelyik megnyitotta koncertjével a helyet, Tóth Tamásnak, a TxT basszerosának (és az akkori művház animátorának) pedig lobbizása okán azt köszönheti e földalatti kultúra, hogy egyáltalán létrejött. 
Köszönet mindannyiuknak, az 1991-es nyitány után itt e lírai betonteknőben felnőtt generációknak, valamint szívesen írnám, hogy a négy alapítónak, de ezek között jómagam is ott voltam, így csak a többi háromnak: Kara Zolinak, Weisz Tominak és Pierre-nek. Egy a lényeg: AZ UTOLSÓ MOLOTHOW LIGET BULIN KÖTTTTELLLLEZZZZŐ A MEGJELENÉS MINDENKINEK (aki él, de jöhetnek a zombik is)!!!
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy rögtön másnap lesz még egy repeta, ekkor három firss rockhajtás (a Falcongate, a Dirty Sleepers és a 14Alien) nyomja a nekrológot. Múltkor írtam, de most is idevésem: a klub vezetősége tudatja mindenkivel, a Molcsi nem szűnik meg, de átalakul. Némileg új adalék, hogy várhatóan ez év szeptemberében nyílik meg egy belvároshoz közeli részen.
A Molothow Liget jelenlegi helye, a Zöldház pincéje március 1-jével bezár. Addig is kisvadászt egy vödörrel!...
A válság lesöpri az asztalt, vagyis rendet csinál. Ezzel összegezhetném a jelenlegi globális és országos krízist. Mert - és ezt ugye többen is mondták már - a válságnak van, lehet haszna is. Nem feltétlenül valamilyen spekulációból származó anyagi haszonra gondolhatunk itt, hanem arra, hogy a válsággal az élet számos, eddig homályban lévő része kitisztul, hogy a világ eleddig sokak számára érthetetlen aspektusa megviláglik és hogy a mai társadalom oly sok mesterségesen misztifikált résztvevője most színt vall, vagy a helyére kerül. Használjuk tehát a taekwondo mesterek nagy energia továbbítási elmélete alapján a dolgokat: az ellenünk irányuló folyamatokat okozóitól nem tartva feltétlen, kapaszkodjunk meg azokban, és rántsuk a hátunk mögé azokat. De nézzük az "alaptézist"!
A válság lesöpri az asztalt, vagyis rendet csinál. Egyelőre maradjunk az ország határain belül, nézzük szép hazánkat, Magyarországot! Meglátásom szerint a válság hatására, (mely hatás egyre gyorsuló ütemben veszi át az élet majd minden szelete felett az uralmat) egyfajta kitisztulás veszi, vette kezdetét. A hosszú évtizedek alatt felgyülemlett, a bonyolult rendszerek által, mint megáradt folyók által összeterelt hordalékhalmaz-szerű
társadalmi,
politikai,
művészeti,
gazdasági,
közéleti
és hétköznapi
katyvasz a válság hatására alkotóelemeire kristályosul.A társadalom kivetkőzi magából az őszintétlenséget, illetve azt, hogy azt igazságnak veszik az emberek. A társadalmi folyamatok leegyszerűsödnek, a virtuális világ hazugsága, csalásai elértéktelenednek, illetve egy másik halmazba, mondjuk a szórakoztatóipari kategóriába kerülnek. A művészet újra válaszokat ad az élet legnagyobb és egyben legegyszerűbb kérdéseire, illetve ismét rávilágít a lényegekre. Ezzel együtt megáll az a felhígulás, mely az utóbbi évtizedekben megfigyelhető volt a különböző alkotói ágakban. A gazdasági helyzet, mely szoros összefüggésben van az összes többi jellemzővel, egy háborús állapothoz hasonlóan a szélsőségek, a végső megoldások és élet-halál mértékű feloldások színtere lesz. A szegények még szegényebbek lesznek, a gazdagok méginkább meggazdagodnak. A középréteg kijózanodik, mivel jelentős része elszegényedik, megkopik. A szegények elvesztik az elmúlt időszakokban felvett álmaikat, hogy egyszer ők is átélhetik a gazdagságot és annak kellemes velejáróit. Ennek egyik következményeként a szegényekben kialakul az egymás iránt érzett szolidaritás érzése. E tekintetben új "munkásmozgalmi" kultúra jelenik meg. A szegénység általános dimenzióvá válik. Üzenete nem arról szól, hogy "íme a henyélő, here, nincstelenek", a napról napra élők, a "vesztesek", hanem az "ezek vagyunk a mi, amott pedig ők", vagyis a gazdagok. Megszűnik az átjárás a két, eltérő anyagi minőségben élő réteg, osztály között. A gazdagok a társadalom szélsőséges rétegévé avanzsálódnak. Ennek egyik következményeként a gazdagokban kialakul az egymás iránt érzett szolidaritás érzése. Megszűnnek azok a felfogások, melyek az úgynevezett gondtalan élet utáni vágyat állították a mindennapok értelme helyére. Megszűnnek a lobbizások, megszűnnek a támogatások, mert a pénz nem a cél lesz, hanem eszköz, hiszen kiderül: a cél az élet folytatása, tehát az egyes beruházások, fejlesztések, melyek az élet folytatását garantálják nem holmi dotálandók, hanem gazdasági szentségek lesznek. Minden az életnek rendelődik alá, s ámbár ez egy hosszabb folyamat előszobája lesz, egyre fokozódik az a tendencia, hogy semmi nem lesz fontosabb, mint az élet alapvető feltételeit biztosító dolgok halmaza. Új törvények igazítják majd ki, hogy az első az életet biztosító dolgok kerülnek a rangsorok elejére, nem pedig fordítva, az életet hátráltató tényezők és okozóik. A háborúskodás kisebb magánhadseregekben, maffiozórikus hierarchiákban is megfogalmazódik, de csak azokban a közösségekben, amelyek nem a szélesebb rétegek tagjaiból, vagyis a szegényekből, tehát azokból állnak, akik a legtöbben vannak. A közélet kitisztul, hiszen a válság hatására, minden úgy működik, mint a Titanic-on volt, a hajó süllyed, menekülni kell, de kérdés, hogy ebben a helyzetben ki mit csinál: menti a saját bőrét, menti a többiek életét, menti az értékeket, menti a lehetőségeket, melyeket a túlélés utáni életben aknázhat majd ki, vagy körbenéz az alsó fedélzeten és raktárakban, hogy az ott talált anyagokból, dolgokból lehet-e esetleg egy új hajót építeni, amíg a gigantikus rendszer végleg el nem tűnik az óceánnyi sírban. A süllyedés közben pedig minden utas látja a többit, hogy azok valójában kik is. A válság közéletre gyakorolt hatása eredményeként átrendeződik a média világa. Az orgánumok drogszerű, bódító hatása az ébredést követően lepereg az emberekről, így a tv-k, rádiók, lapok, internetes médiumok erejüket vesztik. A világkrízis a hétköznapokra is elementáris hatással van, lesz. Megszűnik az ölebek sétáltatása, megszűnik a vasárnapi autókázások romantikája, a plázázások hangulata, az anyagi virítások, a pénzköltés pozitív érzésként való megélése, az élet alapvető feltételein túli dolgok hajhászása, a szükségtelen áruk vásárlása, az energia túlzott bömböltetése. Természetesen az emberek továbbra is vágynak majd a fogyasztási cikkekre, de maga a túlzott fogyasztás privilégizált lesz. Bombázás utáni állapothoz hasonló alakul ki, mely ugyan visz mindent a ház négy sarkával együtt, de egyben azt is megmutatja, hogy ki az, aki képes rá, hogy újra építse azt, hogy reményt teremtsen szerettei számára, hogy összefogást kovácsoljon a bajból. Az, hogy a válság lesöpri az asztalt, vagyis rendet csinál, az azt is jelenti, hogy új értékrend alakul ki. Ez a társadalom minden résztvevőjét, rétegét és folyamatát érinti. Az új rendben megerősödnek a nagyanyáink, nagyapáink által még ismertek, értékek. Az új világkép kialakulásában a leegyszerűsödés és a hit lesz a legfőbb tendencia. Az új világkép, az új rend másik hozadéka az lesz, hogy mindenki színt vall. A szegények nem akarják tovább játszani, hogy ők gazdagok. A gazdagok nem akarják majd tovább játszani, hogy ők azért szegények, mert minden nyilvánvalóvá lesz. A politikában is egyértelmű lesz, hogy szereplésével melyik tömb, melyik párt, melyik mozgalom valójában mit tesz az országgal. A színvallás olyan eddig ismeretlen, vagy kevésbé ismert erőket hoz a felszínre, melyeket már rég elfeledtünk, vagy melyekről még nem is tudtunk.
A fenti elmélkedés (, vagy prófécia, ahogy tetszik) saját kútfő, de találni mostanában egyre több ilyen írást, ráadásul azok megokoltak, magvasak. Nos itt egy igen remek interjú. Erről csak annyit, hogy amíg ILYEN tiszta gondolatok elhangzanak, addig azt hiszem van reménye hazámnak.
Szinte hihetetlen, de huszonnyolc (!) éve már, hogy a Schmidt villa melletti focipályán megtartott "Dorogi Rockfesztivál" rendezvényen élőben láttam az Edda műveket.
Az 1981. június 27-ei, egész napos bulin olyan sztárbandák játszottak, mint a Karthago, a P. Mobil, a Prognózis, a Hobo Blues Band és a miskolci Deep Purple, Edda. A nagyok mellett számos kisebb, akkor feltörekvő új banda is helyet kapott. Ha jól emlékszem a fesztiválon 20 ezren voltak, de lehet, hogy volt az 30 ezer is. Mindegy, a lényeg, hogy a rendezvény előtti napokban és alatt az összes környékbeli abc-ből elfogyott a pia. Iszonyú nagy dolog volt akkor, ahogy Esztergomtól Kertvárosig az út mentén csupa farmernadrágos fiatal vándorolt az egyetlen vizescsappal rendelkező, wc nélküli rétre, amit focipályának hívtak akkor is, ahogy most is. Patakyék ekkor épp négyen nyomták (Attis-ének, Slamovits István-gitár, Zselencz László basszus és Csapó György-dobok), szegény Bartha Alfonz billentyűsnek nem adtak felmentést a katonaság alól a genyók a hadparancsnokságon. Az Edda mégis ereje teljében volt, az első lemez kitörő sikere az egekbe emelte az együttest, és ez meg is látszódott rajtuk, bár nem voltak nagyképűek, rockistenekké váltak tehetségük és elszántságuk révén. A koncerten az első korong dalai, valamint néhány új szerzemény is szólt, köztük a nagy kedvenc, a Vörös tigris. Ennél a számnál volt egy fantasztikus akrobata mutatványa az Eddának, Pataky a gitárszóló alatt felkapta Slamovitsot, úgy, hogy a gitáros szemböl a lábát az énekes derekára kulcsolta, és így pörögtek körbe, míg végül Slamo hátára estek, ami után Attis dögönyözni, vagy mímelten fojtogatni kezdte a srácot, mire még eszeveszettebben szólt a begerjedt gitár. Klasszikus Blackmore-poén volt ez, de nagyon be lehetett tőle vadulni. Emlékszem, hogy unokahugommal a koncert végén a minden biztosítás és VIP elterelés nélküli nagyszínpad mögé osontunk, hogy autogrammot kérjünk Attiséktól. A banda fantasztikus volt a színpadon is, de amögött is jó fejek voltak, természetesen szívesen dedikáltak. Ekkor láttuk, hogy Slamovits István gitáros piros bársonygatyában van, ami a kor fekete és indigókék trendjéhez képest iszonyú döbbenetes volt. Ezután többen is rátértek a színes, hippi világot idéző nacik viseletére. A bandát a negyedik, Viszlát! című lemezükig és a Ballagás című mozifilmben való szereplésükig követtem, aztán, amikor hallottuk, hogy feloszlottak és, hogy P.A. nyugatra ment "vendéglátóba énekelni", egy kissé rossz kedvvel tettük félre azokat a házilag fabrikált jelvényeket, melyeken ő volt látható. Aztán az Edda pár év szünet után feltámadt, igaz, a régi tagok nélkül, egy teljesen új gárdával, új fazonnal, új stílussal és új dalokkal állt Pataki Attila a közönség elé. Ettől kezdve töretlen a banda sikere, és bár ha jól tudom Egom Citybe nem jártak azóta, most itt az idő az Edda rajongók számára.
Nem jó magyarázkodni. De én azt a mondást is hülyeségnek tartom, hogy "próbálkozik, mint a kiskutya". Mert ki nem próbálkozott már életében? A legkeményebb tökűek is. Ugye? Ugye. Ugyanakkor az oxiblog mégse szaros bulvármédium, ez egy lokális rock and roll orgánum. De. Vannak ezek az új idők, melyek már többszörösen végidők. No, ide csatolható, hogy kihagyhatatlanul az erőszakról szóló mindennapi kenyerünk, a bulvár lett, mely abszurd híreivel gyakorlatilag már-már elhiteti velünk, mindez megszokható, elfogadható, mi több: normális. Mielőtt ezt elhinnénk, idetűzöm a zoom.hu egyik februári cikkének részletét.
"Satuba szorították egy százhat éves néni fejét ismeretlenek a nyugat-magyarországi Csónakpusztán. Előtte leütötték, ácskalapáccsal többször hátba szúrták és megerőszakolták a tehetetlen áldozatot. A helybéliek magyar elkövetőkről beszélnek.
Hivatalos forrásból annyit tudni, hogy egy harmincöt év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, átlagos testalkatú, világos bőrű férfi, és egy húsz év körüli, nála alacsonyabb, szőke hajú, kék szemű társa kísérte haza az idős asszonyt a közértből. A rendőrség hivatalosan nem hajlandó megerősíteni az információt, miszerint a férfiak magyarok lettek volna, egyik nyomozójuk azonban újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: az ő környékükön eddig minden ácskalapácsos-satus-megerőszakolós gyilkosságot magyarok követtek el."
Ja, és még valami. Az idézett site nem így tett, érdektelen illusztrációval élt, de úgy általában írom, hogy okádék, amikor egy "szenzációs" vagy "botrányszagú" hír, cikk mellé nem tesznek képet. Ennek megfelelően elkezdtem keresni a neten valami hasonlót, de sem satus, sem ácskalapácsos, sem megerőszakolós, százhatévesnénis felvételt, illetve ezek elegyét nem találtam. Sorry. Ugyanakkor kedvenc tördelőszerkesztőmnél találtam egy valódi ácskalapácsot. Nosza, lett illusztráció. Íme!
(No, itt tettem volna le a virtuális pennámat, amikor egyszer csak érzem ám, hogy a "sztori" elkezdett tovább élni. Mit volt mit tenni, tovább írtam.) Elkezdtem gondolkodni azon, hogy hogy a lóherébe van ez a "satus-gyilkosság", melyről az idézett szövegkörnyezete alapján a sorozatgyilkosság jelleget feltételezhetjük. A gyilkos eleve olyanokat választ ki, akiknek van otthon satujuk? Mert, hogy egy satu, azért nem olyan általánosan megszokott eszköz a háztartásokban. Vagy, az elkövető mindig tart magánál egyet? És ácskalapácsot is? Mert hát ez utóbbi valószínű, és akkor csak azok a gyanúsabbak, akik ilyennel dolgoznak, nem? Vagy dolgoztak mielőtt munkanélkülivé váltak. De visszatérve a satura. Egy felnőtt ember feje cirka 50 centi átmérőjű. Kábé, ráhagyásokkal, plusz, minusz. Na most ez ugye elég széles, és a satut ki is kell nyitni, ami még legalább ugyanennyi helyigényt feltételez. Tehát ha gyilkos emberünk (az állatja) az áldozatok házában lévő satukat használja, akkor azok biztos asztalosok, ácsok, vagy azok velük egy házban élő rokonai. Ha a killer hozott anyagból dolgozik, akkor viszont elég nagy pakkal kell, hogy rohangáljon, így ez máris támpont lehet a zsaruknak. A "Nem vénnek való vidék" kegyetlenül brutális arcú Anton Chigurh-ja is mekkora készletet hurcolászott magával... Ezután a morbiddal való borzongatás és paráztatás nagymestere, David Lynch jutot eszembe. Hogy mindezt ő, hogy dolgozná fel. Mondjuk a Twin Peaks-ben, az Útvesztőben vagy a Mulholland Drive-ban, mint oldalági történetszálat.
Csónakpuszta, avagy légyen Jollyboat Country, egy lehetőségektől mentes, vidámságtól kiszikkadt eseményfolyam-mederrel rendelkező tipikus végállomás városka, vagyis falu-izé. Amikor Jeff Harper, a helyi seriff értesül a szörnyű tettről és megkezdi a nyomozást, a helyi kólabárban tanácskozik a tulajjal és a jollyboat country-i polgármesterrel, Bill Tomahawk-kal. "Nem lesz ez így jó Bill." "Micsoda?"-rökönyödik meg önön baritonjától a borzasszemöldökű burgermajszter. "Hát az Bill, hogy ilyen satus-gyilkolászások ütik fel a fejüket az én vadászmezőmön." "Mely, mint tudjuk: örök."-röhög a város első emberei képébe a kólabár tulajdonosa, a kétszáz kilós, vörös képű, adó- és standolócsaló, Barry "Nyúzó" Monroe. "Na, szóval"-folytatja Harper seriff- "elejét kell venni, hogy elharapódzanak ezek a magatartásformák. Én úgy gondolom, hogy először is minden házat végig kell járnunk, hogy leellenőrizzük, hogy van-e satu, ácskalapács a barkácsdobozokban. Ha van, hatóságilag el kell kobozni. Ezzel máris ötven százalékra csökentenénk a satus-gyilkosságok esélyét. Nincs ugyanis elég emberem arra - hiszen tudjátok, hogy velem együtt ketten vagyunk, segédemmel, a "Baltás Hector"-ral (a képen)-,
hogy minden satuval rendelkező háztartás elé őrt állítsak. Aztán. Minden, a várostáblán belül mászkáló embert le kell tartóztatni, akinél satut és/vagy ácskalapácsot látunk." (Jeff Harper rém trendinek találta magát ezzel az "és/vagy"-gyal, a perjelet külön nyomatékkal ki is hangsúlyozta, kétszemélyes hallgatósága ettől láthatóan egész tisztelettudóvá vált.) "De Jeff"-akasztotta meg az okfejtést Jack, a polgi.- "Mi lesz az ácsokkal? Őket is leállítod?" Itt egy kis szünet következett, Harper seriff hosszan a távolba meredt, egészen a koszos kirakatüvegig, melynél tovább Jollyboat Countryban még senki sem volt képes nézni belülről. Cigarettát pödört, feltekintett a "No smoking" táblára, aztán a koszos körmeire és végül Billre és Jackre, majd így szólt. "Oké, az ácsokat nem bántjuk. De,"-és itt megsercintette Irinyi Jánostól örökölt gyufáját, hogy a tiltó tábla ellenére a szokás szerint ismét rágyújtson- "megfigyeljük, ellenőrizzük és lajstromba vesszük őket és eszközeiket. Csak, hogy lássa a nép, Jollyboat Countryban nem lehet csak úgy gyilkolászni. Te Barry, adnál egy "Jó reggelt Amerika!" kávét? Baromi álmos vagyok." "Persze Jeff, persze. Máris hozom. Aztán a többihez írom."-mondta a kólabár tulajdonos Monroe kezét dörzsölve, miközben rákacsintott.
Senki nem gondolta volna, hogy Jollyboat Countryban ilyesmi megtörténhet: a városka, avagy falu-izé legidősebb lakóját, egy 106 (!) éves nénit gyalázatos módon gyilkoltak meg. Az idegcincáló részletekről a "Satus gyilkosság..." első részéből tájékozódhat az olvasó. Az ügyben, a városi hatóság, maga Harper seriff indított nyomozást. A felgöngyölítés első fejezete volt, hogy ő, valamint a polgármester és a helyi kólabár tulajdonosa kupaktanácsot tartottak, hogy mi legyen. Már este volt, amikor Jeff Harper, a seriff irodát otthagyva a dzsippje felé tartott éppen amikor meglátta a lényt. A lény Jollyboat Country egyetlen görbe ívű főutcáján állt, négy lába remegett, a szeme különös fénnyel villogott, de ami még ezeknél is furább volt, hosszú szőrű bundája zöldes fénnyel fluoreszkált.
A seriff sokat látott ember volt, egy alkalommal puszta kézzel kapott el egy vinnyogó és kibírhatatlanul bűzös coyotot a környékbeli hegyek egyikének lankáján, vagy mutatóujjának egyetlen mozdulatával állította meg a helyi kólabár alkoholos italkészletének dermesztő mértékű kifogyását azzal, hogy a plafonba lőtt a vadul vedelni szándékozó kocsmazombik lázadásakor. De a lény megjelenése számára is sokkoló volt, igaz, egy gyors fotózást még megeresztett a mobiljával (íme a kép feljebb). A fluoreszkáló kutya egy ideig nem szólt semmit, csak állt ott a főút közepén és didergett. Jeff Harper sem moccant, mert nem is nagyon tudott és a gatyája is tele lett a nagy ijedtséggel, hogy most mi lesz. Az lett, hogy a lény mögül egyszercsak előugrott Vad Ponka, a helyi rezervátum rézbőre, az egyetlen indián, aki a legtöbb sztorit tudta a Nagy Manituról. "Cseszd meg Ponka!"-sivította a seriff- "Mi a fészkes francot csinálsz?" "Nyugi nagyfőnök!"-kezdte az indián a magyarázkodást- "Ez csak amolyan régi törzsi trükk. Mi sziúk, nem vagyunk e világi arcok, ha kell, egy kutya mögül is előpattanunk." "De az Isten szerelmére Ponka, ez a kutya világít!"-adott megrökönyödésének némi hangot J.H., majd így szólt: "Mi ez az egész? Valami indus mágia? Miféle bolhás dög ez?" "Ccc"-ciccegett Vad Ponka, a sziú varázsló-"Én a helyedben nem nevezném így Madame Easy S-t. Ugyanis ez a lény, egy átok alatt lévő prosti, aki még apámmal próbált kibabrálni, amikor ő fiatal korában az akkor még helyi kuplerájba tért be egy forró órára, ahogy akkor hívták ezeket a pajkos capcarászásokat." "Ne tegyél tönkre Ponka"-hülledezett Harper seriff, de érdekelte a sztori, ezért beinvitálta maga mellé a dzsippbe a vén indiánt, hogy mesélje el a világító kutyává vált kurva történetét. "A história címe lehetne az is, hogy a Misztikus miskulancia meséje"-rötyögött az anyósülésen Vad Ponka, majd nagyot hörpintett a seriff által felkínált whiskeyvel teli butykosból. "Rövid leszek, mert nem különösebben szeretem a tüzes vizet"-mondta Ponka és slukkolt egy második nagyobbat az elsőnél és így folytatta: "Apám, a híres Görbe Kés nagyfőnök, aki az idők szavára hallgatva és a második világháborút megelőző nagy gazdasági világválság hatására törzsfőnökként kisajátította a varázslói titulust is, egy nap úgy döntött, hogy már elég öreg, de még elég fiatal ahhoz, hogy elmenjen a fehér emberek azon intézményébe, amit úgy hívnak, hogy Love House. A kupi ott állt a városka szélén, a folyó partján, távol minden széperkölcsű, jóreményű polgárfi otthonától, a sűrű fenyves által és a még sűrűbb mogyoróbokorsortól jótékonyan rejtve. Görbe Kés nagyfőnök és újdönsült varázsló a műintézménybe betérve először levedlette indián gúnyáját, mert a tollak, meg a bőrcucc, egyrészt kissé elriasztotta a jelenlévő női alkalmazottakat, másrészt így felvillanthatta bölényvadászatban kidolgozott izmat. Ez utóbbiak hatására rá is tekeredett egy prosti, egy bizonyos Easy S, akit a Madame előtag is megilletett, mondván, ő volt az, aki a napi bevétellel elszámolt a tulajnak.Tényleg rövid leszek..."-csuklott egy rövidet Vad Ponka a mesélés közben- "apám tüstént felkapta a legendás nőszemélyt és felvágtatott vele az első emeleti szobák egyikébe. Hogy pontosan mi történt az öreggel a szobában, nem tudni, egy bizonyos, az ajtó csukódását követő második percben egy velőt rázó sikoly rezegtette meg a szalon csillárját, majd Görbe Kés, egy szál bőrtangában kiugrott az ablakon és elszelelt a döbbent közönség elől. Madame Easy S, két nap múlva vált kutyává, az érthetetlen akció után már nem bírt felkelni az ágyból, és másnap megindult átalakulása: lábai és kezei egyre rövidebbek lettek, testét először fehér, majd ilyen fluoreszkáló szőr kezdte borítani, kerek fejecskéje megnyúlt, beszélni elfelejtett, viszont szaglása és fogazata megnőtt, híresen szép tompora elkorcsosult, afölött pedig lompos farok nőtt, egyszóval kutyává vált. Egy mormon pap jött segíteni, aki szabad idejében felcserkedett is, de hát mit lehetett megmenteni egy ilyen állaton, semmit. A kutyát egy ideig a kupiban tartották, csontokat és némi nyesedék húst kapott a konyháról, de mivel éjjelente a frászt hozta a betérő vendégekre, hamar kiebrudalták. Azóta kószál itt, mint kortalan kísértet eb, Jollyboat Countryban és környékén, és bár a kuplerájt már rég bezárták, a régi idők híres kurtizánja még mindig keresi azt, aki az átkot levehetné róla." "De ugye nem te vagy az, aki ezt megteheti?"-kérdezte a lenyűgözött Harper seriff Vad Ponkát, a természetgyógyász indián varázslót. "Éppenséggel én is lehetek, éppenséggel más is lehet."-szólt a válasz. "De Ponka, mi a löttyedt lószar történt ott abban az emeleti szobában?"-rándult ráncba Miszter Harper arca. "Hmm."- nyammogott a whiskeys üveg kupakján egyet a vén indigó-"Nem lehet tudni pontosan, de a korabeli indián dokumentációk és a korabeli pletykalapok tanúsága szerint Görbe Kés valamilyen fallikus skalpolásról hadovált a firkászoknak és a bölénybőrre vésőknek. Ki tudja? Lehet, hogy a csaj fogazott Jeff, és jóatyám ezért a harapásért változtatta kutyává a dögöt." A seriff nem volt elégedett a válasszal, kicsapta a dzsipp ajtaját az indián előtt és megkérte, távozzon, és vigye magával Madame Easy S-t. A két furcsa lény, az indián varázsló és a fluoreszkáló kutya együtt baktatott a csorba kandelláberektől szegélyezett főutcán át, egészen a fenyvessel és mogyoróbokrokkal tarkított folyópartig, hogy ott elmerüljenek egy réges-régi pogány szertartás sikolyoktól és vonyításoktól sem mentes részleteiben. Jeff Harper seriff másnap reggel töltött puskával és egy punk díszként hordott bolhanyakörvvel felszerelkezve itta meg első kávéját ágyában .
No, hát valahogy így képzelem el az első jelenteket a Jollyboat Countryban játszódó satus-gyilkossággal hergelt filmre vitt történetben.
Adj békét Uram!...mert betelt a pohár...
Tőlem másként gondolkodó felebarátaim számára, valamint azoknak, akik nagy kedvvel értik félre az olvasott tudást, mind emellé hagy tűzzem ide Booker T. Washington mondását, mellyel egyetértek: "Soha senkinek nem engedem meg, hogy olyan mélyre rántson, hogy gyűlöljem." Szerintem Bayer Zsolt is egyetért ezzel, s én meg egyetértek Vele.
A fenti címből és a képből tán kiderül valami abból, amit a múlt pénteken "Csabi-baba" okozott kedves társaságával együtt nekünk, a közönségnek. A mester, aki akár Michael Cain-t idéző sérója miatt is híres lehetne ezúttal nem kevesebb, mint három tündöklő szaxofonos hölggyel vetette körbe magát. A titok persze egyszerű, ők a tanítványok. A standard dzsesszmelódiák mellett megszólalt néhány klasszikus darab is, így J.S. Bach Air - je is, és a legszebb experimentális akciókra emlékezve a koncert ideje alatt egy számomra egyelőre ismeretlen képzőművész is nekilátott, hogy a zene keltette ihletet kihasználva elkészítsen néhány grafikát a pódium előtt felállított állványon lévő papírfelületen. Aki kedveli a hangulatos és változatos, izgalmakkal teli jazzkoncerteket, ahol a társművészetek is teret kapnak, az mindenképpen látogasson el péntek esténként a művelődési ház Imaház utcai épületébe. A bulikra nincs belépő, viszont van presszó, ahol elfogadható áron mérik az italokat. Fontos: a helyen van füstmentes részleg is, a zenekar pl abban a teremben játszik.
Punks Not Dead... és Joey sem!
Az oxiblog főleg Esztergom könnyűzenei életéről szól, de vannak itt más tartalmú írások, illusztrációk és egyéb információk is.
Az oxiblog főleg Esztergom könnyűzenei életéről szól, de vannak itt más tartalmú írások, illusztrációk és egyéb információk is.
