Félirodalom
KANTINKATONÁK AVAGY HÁBORODOTTAK HÁBORÚJA
Ezek a feljegyzések velem együtt élték túl, amikor kihátrált mögülem az élet, sőt a feljegyzések maguk is erről szólnak. Számomra fontosabbak, mint néhány vers, melyeket szintén ez időben, 2004-ben írtam. Mégse boruljon bú az olvasóra e noteszek fogyasztása közben, hiszen azok hangneme, hangulata és alkoholszázalékban is mérhető átitatottsága sem erre utal. A Kantinkatonák egy nagyon is valóságos, ámbár egy soha, sehol le nem fektetett parancsuralmi rendszer lelki-szellemi egyenruhásai, úgy, mint T.P. tizedes, az antihős, Niederstotzinger a háborodott tábori lelkész, a szenvedélyes bulizásban mindenkit maga mögé utasító Kapitány, doktor Fantomasz Kund, a sármőr, Gilbert Becaud, a hivatásos dezertőr, Marcell Gran’ a szexi szakaszvezető, Qnta, a halkszavú közlegény, Tabaco Bilbao, az agyafúrt őrmester és több, kevésbé ismeretes és tompán hősies kocsmabaka. Ütközeteik, kisvárosi kocsmafronton vívott csatácskáik pszichedelikus paródiái egy olyan létnek, melyre a legtöbb „rendes ember” csak legyint. De ők a fantázia helyett ki tudja mi mást választanak. Azok számára, akik sose jártak Esztergom kocsmáiban, nos, azoknak elárulom, hogy a „Kantinkatonák” amúgy egyfajta intermezzo, a depresszió és felvilágosodás közti köztes, séta az űrben, átmenet majom és istenség között, az a történet, amikor az ember önmagára sújt le.
Egy
Niederstotzinger, a háborodott tábori lelkész…
…noteszába lapoz és oda kaparja golyóstollával furcsakinézetű betűit.
„Még csak csütörtök van, de már verbálisan aprítja egymást az ifjabbak nemzedéke az én presszómban. T.P. haveromat riasztom, ne ide jöjjön, a megbeszélt randinkat át kell tennünk máshova. Letelefonáljuk, hogy akkor a számításba vehető kocsmák közül a Dzsinyáé marad, ott más, de szintén jó a zene és van üveges Dréher és Soproni. Felmegyünk hát a tetőtéri söntésbe a törzsfőnökhöz. Számítógépről irányítható hi-fi, gyöngyöző flasenka, nyugika. Az első ital után T.P.-nek új bálás pólómat mutogatom, az Alcatraz-i börtönsziget úszócsapatának hivatalos meze, fekete alapon a börtön betűtípusával fehéren, viccesen. T.P. felszisszen, hú, ez nagyon jó. Ez nagyon stoner. Főleg, hogy 510-be vót tesó, hergelem tovább. Az indián közben újratöltötte a winchesterét, még jó, hogy nem kellett boot-olni, a gép lefagyott majd újraindult, de a zene, ha már a stonerekről esett szó, legyen az új sztár, a Hellfueled. Bitang egy banda, Ozzy Osborne megszégyenítésére készült 2004-es hard rock caffe, azaz stoner, azaz a gyanta zenéje. Vagy a zene gyantája. Hallgasd és szívd magadba, brada, te aki ott Londonban, Texasban vagy itt Egom Cityben járod a helyi sztárok möbiusz szalagját. Néhány sör és rövidital tüske után („…nineteen tequila’s later…” Was Not Was) a ”Petőfi Büfében” kapaszkodunk a pultnál. T.P. ajánlata: ha most leveszem a ’frisco-i sitkós T-shirt-öt, akkor megkapom a rajta lévő gördeszkás inget. Olyan gyorsan áll az alku, hogy a mezcserénél még körbe nézni sincs időnk, hogy ezzel a meztelenkedéssel most megbotránkoztatunk-e valakit. Két felsőtest villan, mint a stroboszkóp. Persze semmi gáz, elvégre Egom Cityben vagyunk, a botránykövek masszívan tartják a város négy szegletét.
Ugyanebben az állapotban rotyogunk leveinkben pénteken is, akkor T.P. az új szerzeményében virít, én meg, hogy ne maradjak teljesen alul, egy ujjatlan, testre és pocakra feszülősben vagyok egy UV lámpa alatt, a bárpult dél-nyugati végénél. A város három legjobb nőjével iszunk versenyt, de nem megy, Bacardi – Royalflösh 5:3, a söröket nem számítva. Éjfél után 2-kor hagyom el a süllyedő világot, lágy mozgással hánykolódom az ágyban és egy centrifuga dobjában. A lecsukható tető egy hangfal membránja, a Freak Power dorombol rajta át.
Szombaton kórházi jeleneteket rendezek a saját lakásomban, vége van vége, kiabálom és a cárt keresem, aki patinás fúvószenekart szólaltat meg a gárda tiszteletére. A hadsereg hálából mozsárágyúkból díszlövet. Előbb háború, ’sztán béke. Egy sms-ből tudom meg, hogy míg én otthon békét kötöttem magammal addig T.P., a Kapitánnyal és többiekkel folytatta a Kis Nagy Szarv csatát Custer tábornok ellen az egomi éjszakában.
Vasárnap. Verőfény. Esztergom ekkor a csodás. Kerékpározom. Meditatíve. Csak lassan, szemlélődve. Semmi éles kanyar. Megállok a Soho egyik krimójánál. Bekukucs. T.P. tizedes bent teljesíti a szolgálatot. Bulizik. Észrevesz mikor kinéz az utcára. „Ember, ugorj már el azér’ a stoner zenéért, mert nem tudunk meglenni anélkül…” Vágom a témát és indulok a kazettáért. Ezek vagyunk mi, a nyughatatlanok generációja.
Kidőlök a stonerek bunkeréből, bent T.P. tizedes tovább küzd, épp most fente meg gyalásóját, hogy még beljebb furakodjon Egom City soho lövészárkainak rendszerében. Ismét egy hosszú turné vége felé vagyunk, a tavaszi hadjárat vége ez, a szórakoztatóipar alanyainak csatársora hamarosan kiterjeszti az aknazárat a város külsőbb kerületeire is, ahol még csak a romantikusabb frontvonalak szennyeződtek be a „Szex n’ Drogs n’ Rock & Roll” mámorával. Aki félne ettől a hármas tagozódású idézettől, annak elárulom, hogy nem esztergomi ember volt a szerzője, hanem egy Ian Dury nevű brit punk művész pasas. Valószínűleg már nem él, tehát félnünk is csak óvatosan szabad tőle, szelleme egy túladagolásban kielégült muzsikus fluid állagú kísértete.
Aztán azon kapom magam, hogy„pörköltszaftban úszó szemmel” nézek magam elé már egy órája a Vörösmarty utcában. Hajnal van. Ahogy egy éve is, amikor ugyanitt fáradtam el az apró téglákból rakott ház előtt. Egy padon ülve nézem, ahogy megint megkerülöm a Napot. Előttem egy parkoló, menő márkás autó. Benne korunk pattanásig feszült embere, a menedzser. Miért nem lettem ilyen arc, mint ez? Nekem is lenne világoskék ingem nyakkendővel, trimmelt séróm, bankbetétem. Meg matricák az új kocsim hátulján. Az Európai Unió lobogó kékségben szikrázó csillagköre, egy globális mentőosztagként politizáló frappírozott környezetvédő liga emblémája, egy sematikus halforma (a keresztények jelképe) és egy HITEL felirat, mely telefonszámmal egészül ki, elegáns betűtípussal szedve.
Persze, minden lehetséges. Miért ne lehetnék egy ilyen manusz? De amíg ez meglesz még el kell végezni néhány melót. Szem lecsuk, film befűz, masina indít. „Viszlát a jövő héten!” mondta Elias őrmester és 45-ösével markában alámerült a viet-kong-ok rókalyuk rendszerében.”
Kettő
A deszant…
….most bemutatkozik.
Éjfél után volt, amikor Niederstotzinger tábori lelkész felállt az ötperkettes asztaltól. A plafonra tévedt a tekintete, ahol az új kolor-ágyú lövedéknyomai, a színes marslakóminták kergetőztek. D., a kantinos két homokzsák mögül tüzelt a mennyezetre. A diszkófényeket lövelő reflektor a presszó legújabb szerzeménye volt és bevált. Amint megrogyott a hangulat, a kantinos egy új lemezt tett a lejátszóba és pásztázó mozdulatokkal színekkel lőtte teli a presszó plafonját. A bent lévő emberek fajra, nemre, vallási felekezetre nemi polaritásra való tekintet nélkül kergültek meg.
Hirtelen egy tizenkét főből álló osztag ereszkedett alá Egom City éjszakai egének ózondús szférájából. A deszant, ejtőernyőit díszzsebkendőnek álcázva férkőzött a pulthoz, hogy legalább két körrel ráverjen a bázist uraló törzsközönségre. A feltehetőleg napokig sós kekszen edződött ellenséges különítmény túlteljesítette a tervet és szárazra itta kantin teljes sörkészletét és a felső polcról jónéhány jelentős erővel bíró márkafajtát. A Petőfi presszó honi légvédelmi ütegének teljes legénysége Chuck Norris filmekből elcsent testcselekkel próbálta hárítani a károkat, de túl sok volt a sebesült és rendelés, a pult percek alatt elvérzeni látszott. A túlvilági hatalommal felruházott italok hiánya elviselhetetlenné vált. A dohányárut percek alatt szippantották ki a pult neondísszel tarkított tartójából és a presszó légteréből. A káosz betetőzött. Niederstotzinger, a totális pánik elkerülése végett, minden előzetes bejelentést nélkülözve a latrina előtti alaki pályán érdemérmeket, ”Ramones” és ”Sex Pistols” jelvényeket tűzött a leghősiesebben bulizó fogyasztók zubbonyára. A kitüntettek között volt fiatal anya, zátonyon veszteglő világjáró és Bruce Willis imitátor.
Másnap T.P. tizedessel két fős kommandót alkotva a háborodott tábori lelkész kitekert a végekre, hogy megnézzék, a biciklis utat még ők tartják-e az ellenőrzésünk alatt. Május 30-a volt, a tavasz utolsó előtti pillanata, Stirlitz már túl volt a távírólánykán, a szakasz meg a Búbánatvölgyön, amikor megérkeztek az utolsó előretolt helyőrséghez, az Egom City fennhatósága alá tartozó legkülső söntésbe. A biciklis út stílusának megfelelő rusztikus jellegű túrázók, csepp alakú sportkerékpározók és a nyárfák suhogását idéző melegítőbe göngyölt hiperbiciklis új sznobok falták a frissen sült hekket és itták a csapolt sört. T.P. és Niederstotzinger már majdnem megnyugodtak, amikor Tabakó Bilbaó őrmester sercegő rádiójelentése riasztotta T.P.-t, hogy vissza kell térniünk a bázisra, mert baj van. Újabb deszant ért földet a Petőfinél és ez az új csapat nem támolyog. Ezek vedelni fognak, szólt a jelentés. Egy utolsó recsegő vételminőségben hallható mondatból még annyi derült ki, hogy az őrmester háttal a lövészárok falának dőlve küzd. A háttérből egy Junoszty típusú kistévén leadott salakmotor bajnokság repeszeinek vinnyogó hangjai hallatszottak. Végül az éteren át a játékgép félelmetes jackpot dübörgését észlelték, ahogy a főnyeremény beteríti a kocsma padlóját.
Három
Negatív téridő…
…vagy mi a csuda, ha az ember folyton folyvást a naplójegyzeteibe merül és a múlt újbóli fellapozgatásával foglalatoskodik a jelen megélése helyett. De engedjünk a háborodott kényszerének és nézzük egy újabb bejegyzést Niederstotzinger tábori lelkész írjájában.
„A presszó is csak egy labirintus. El vannak ezek tévedve, fakadtam ki magamból, amikor egész héten az angol és a francia válogatott futball beégésein kívül (sampioncsipsz a la portogéze) nem mozdult előre az élet. Még D., a kantinos is dublőröket alkalmazott, felváltva helyettesítette őt egy sziléziai és egy szicíliai sziámi ikerpár a söntésben. A krimó teljes törzsgárdája eltűnt. A Kapitány kivezényelhette a szakaszt valahová, egy másik frontra, egy számomra ismeretlen helyre. A presszó béli üresség odáig fajult, hogy már majdnem elküldtem sms-ben egy imát az oxford-i Stehphen Hawking életképlet filozófushoz. A téridőben létező valóság eseménypontjai, a negyedik dimenzió hiányzott. De aztán csak egészen egyszerűen megcsörrent a telefon, a vonal másik végén dr. Fantomasz Kund nő-, és hardverspecialista volt hallható, aki a Kempelen Farkasról elnevezett számítógépközpontból jelentkezett. Most azonnal menjek, mindjárt ott lesz ő is, Roger Moore Esztergomban, nahát, whiskey party, ki látott már ilyet. Cím: Széchenyi tér, a bankkal szemben, első emelet. Jelszó: limuzin. Vagy inzulin. Nem értettem, lecsapta, de még előtte hallottam, hogy liheg, hogy tényleg jön Egom Citybe. Erre én is elkezdtem kapkodni.
Petőfi presszó elhagy, hátsó utcán átfut, kabinlakásba be, selyeming és parfüméria föl, hajzselé, rágógumi be, napszemcsi homlokra rá, fej oldalra eldönt, bonyolult arc felölt, mehetünk.
Szivacsos lényem vágtat az éjszakai Esztergomon át, hogy az oroszlánfejes kopogtatóval jelezzen és beengedtessék. Tessék. Halványlila függönytüllbe öltözött leányka nyit ajtót, a nyakában aranymedál, rajta a gravírozás, Lágymányos 601. Jelszó? A jelszó, -hümmögöm sunyított fejjel és intim szférája legbelső pitvarát jelképező láthatatlan vonalra lépek- inzultus. És hol van Roger? vágom hozzá rögtön a kérdést, mert tudom, a jelszó sem stimmel, és ezeknél ilyenkor így kell. De semmi baj, a kishölgy kísérteties alakja mögött feltűnik dr. Fantomasz Kund és egy á, hello! kiáltással észrevesz, majd finoman cuppant Ibike, beengedő kisiparos pucér válltömésére. Gyere, gyere. Persze Ibcsike, az úr velem van. Egy sötét folyosón megyünk át, közben Kund öcsi magyarázkodik, öregem ezek a feministák mindenhová bepofátlankodnak. De hát Roger imádja a nőket, nem? kérdem értetlenül. Persze, mondja és kezembe nyomja az első whiskey-s üveget.
Mire a nagy belmagasságú hölgyekkel teli nagy belmagasságú kupolás terembe érünk, már mindent tudok. Tudom, hogy Egom Cityben a magány kultusszá válik és ügyelni kell vele, mert Babits óta tanuljuk, hogy az individualizmus errefelé kellemetlen berohadós mellékhatásokkal bír a testben és a lélekben egyaránt. Ez ellen pedig a whiskey a legjobb gyógyszer. Micsoda métely! De dr. Fantomasznak igaza lett. A party rém hatásos whiskey koktéljaitól mindenki, még a Láng József hangú Roger Moore is furcsán filozofikussá vált.
Még hajnal előtt volt, amikor sikerült kijutnom a ház elé. Dr. Fantomasz Kund a járdaszegélyen összeroskadva aludt és álmában beszélt. A presszólakók állandóan csesztetnek, -motyogta hortyogva- hogy tűnjek már el, utazzak, csak kicsit, egy keveset. Ne rohadjak itt, ahogy ők mondják. Erre én el is tűnök, el is utazok, de befelé, egy másik, a belső világba -bugyborékolt elalélva, mint aki egy hajó alatt úszik, és így folytatta- Történéseket szerkesztek, rendezek, melyek a belső utazás részei, a valóság téridő eseménypontjai lesznek, ahogy Stephen Hawking mondaná.
Másnap reggel egy jégkocka tisztaságával elmémben, felébredtem. A telefonomban egy sms várt, magától T.P. tizedestől, aki ezt írta: A szakasz a Kapitány vezényletével Rio del Marót partjainál kifogta az első dunai lazacot. A halszagú egység a jövő héten tér vissza a Petőfi bázisra, hogy megnézze az eb elődöntőket. Hajrá Portugália! Hajrá portugálok!”
Három
Lecsó fantáziák…
…, így is nevezhetnénk azt a beírást, mely ugyancsak Niederstotzingertől származik, s amelynek értéke kétségtelenül abból adódik, hogy abban elsősorban nem az ivás, de az evés kap főszerepet.
„A presszó-korszakom hajnalán volt, hogy nálamnál idősb presszólakók közé ülhettem le az akkori ötperkettes asztalhoz. Hosszú és kanyargós az út, ahogy az ember presszólakóvá válik, ezektől a régi mumusoktól, manuszoktól ezt simán megtanulhattam. A presszólakó olyan, mint Indiában a guru, egy adott közösség egyhelyben ülő varázslója, aki különös kapcsolatban van más szférák lényeivel, akikről nem tudni, hogy a valóság vagy valami más részei. Az öregek, akik az ötperkettes lakói voltak, az ivástól és a dohányzástól és a beszélgetéstől eltekintve már minden mást csak fejben oldottak meg. Így voltak a nőkkel, az evéssel illetve a képzeletbeli evést megelőző virtuális főzéssel is. Az ötperkettes asztalnál hallottam a legpikánsabb csajozós történeteket és a legjobb ételrecepteket. Ha bejött a tél, heteken át ment például a szellemi kocsonyafőzés. Zselatin és csontlégőzben úszott a könyökkel kitámasztott fantázia. Amikor pedig beütött a tavasz, majd a nyár, akkor előjött az összes miniszoknyás, áttetsző blúzos rege a szemtelenül fiatal lányokról, akik azóta persze megvénültek, de lecsót és kocsonyát főzni még ma sem tudnak úgy, ahogy egy férfi, egy igazi presszólakó tud. De ez nem is az ő dolguk volt, mert az egyik legjobb virtuális lecsót az ötperkettesnél Jenő bátyánk készítette. „A legjobb lecsó, a legegyszerűbb is egyben. Néhány szalonnacsíkra rászeleteled a hagymát dinsztelni, majd közben felaprítod a paprikát és a paradicsomot és azokat is beledobod az edénybe. Sózod, kavargatod, és a végén, de ezt el ne áruld senkinek, mikor már puhára és készre főtt a lecsó, egy mokkás kanál kristálycukrot is beleteszel.” Amint összerottyantotta ott előttünk fejben a nyár legtutibb lecsóját, máris jöttek a reagálások, hogy nem úgy van az Jenő bátyám, hol maradnak a köretek és a kiegészítők. Ekkor még „elkészült” jó pár adag virslis, kolbászos, tojásos, krumplis, rizses és tarhonyás variáció, valamint újra felfedeztük a lecsós reszteltmáj kontinensnyi örömöt nyújtó világát, majd az egész ötperkettes asztal lecsószaftban ázva vitázott a félék, fajták elsőbbségéről. Mikor már több kicsurranó nyálat már nem tudtunk lenyelni, megkértük a pultost, hogy egy tálca zsíros deszkával és hagymával örvendeztessen meg minket. Miközben ettük a kenyérszeleteket, a képzeletbeli bográcsokban aranyló paprikaszínű képzeletbeli étek remekek íz és illatanyagába tunkoltunk képzeletben.
Ugyanez történt a halászlé, a székelykáposzta, a végzős diáklányismerősök és a vándorfeleségek változatos garmadájának esetében. Hosszú elbeszélések folytak egy-egy legendás vétek és étek elkövetése kapcsán, mely mesék többnyire újabb jókedvet, némi melankolikus tanulságot és a záróra előtti flaskacserék szaporázását hozták magukkal.”
Négy
Margot királyné átka…
…nem volt túl kemény átok, de mit is várhatunk egy olyan helytől, mely csak a Duna partján fekszik? Na ugye. Az ”Isten óvja a káoszt!” nevű hajó Egom City partjainál dobta ki a horgonyt. Rió del Marót öble felől érkezett a szakasz, ahol T.P. tizedes egy végzetes éjszakai kantinütközetben eltűnt. A kikötői lebujban T.P. tizedes távirata és egy üveg glasgow-i Queen Margot várta a kantinkatonákat. A whiskyt T.P. küldte saját magának, hogy adják át neki, ha mégis előkerülne. A szakasz tagjai a Kapitánnyal megbeszélték, hogy előbb az öreg hölggyel végzzenek, majd később rátérnek bajtársuk üzenetére, de a kíváncsiság rávett őket, hogy néhány pohár whisky után felbontsák T.P. telegramját. „A kantinba besüt a nap. Stop. Leégtem. Stop. Le kéne állnom. Stop. Az éjszaka viszont hűs. Stop. A parti fövenyen alszom. Stop. A múlt éjjel nem tudtam aludni, mert becsajoztam, ugyancsak a fövenyen. Stop. A hölgy Nárai Erikánál és Dunyha Szkalinál is szexisebb. Stop. Asszem, belezúgtam. Stop.” Na itt álljunk le, jó?! – kiáltotta a Kapitány, akihez már többször felcsert kellett hívni érvágás végett, ha szerelemről esett szó a közelében. Villámgyorsan folytatták a scotch ivását, hogy agglegényi öntudatuk fertőtlenítés nélkül ne maradjon. Aztán a lebuj ablakán át egyre borongósabb tekintettel lesték a partot, ahol reményeik hajója megfeneklett. Mire a vén Margót jópár sörrel együtt leküldték, már kísérteteket láttak. Egy fantasztikusan méltóságteljes négyárbócos közeledett a Dunán. A fedélzeten ott volt a teljes legénység, vagyis a leányság, mivel a bámulatos hajón csak nő szolgált, a kormányostól, a fedélzetmesteren át a matrózig. A csúcs – szó szerint és képletesen – az volt, amikor a szakasz tagjai észrevették, hogy mi ékeskedik a kísértethajó orrdísze gyanánt. T.P. tizedes aranyozott faszobrát formázta az alak, amint több méteres szárnyait hátracsapva egy háromágú szigonnyal bal kezében, jobbjával egy sörnyitó segítségével a várva várt cél irányába mutat.
A Kapitány másnap hajnalban a saját sikolyára ébredt. Álmában érezte meg, hogy a kocsma bezárt.
Öt
Szökdösők szigete…
…a hely, ahol ez a fejezet véget ér. De az epizód a jegyzetelő törzshelyén indul.
Niederschtotzinger, a mélakórós tábori lelkész nagy egyedül, korsónyi csapolt sörét és a fájdalmában meghasadt szivecskét ábrázoló hasfal-piercing-jét birizgálta unalmában az ötperkettes asztalnál. El nem bírta képzelni, hogy hova lehetett a hadtest, melynek ő volt a testékszere. Lelki értelemben. A belvárosi kantin, mely már oly sok éjszakai party-ütközet helyszíne volt, most szikkadtan kongott a nyári délután perzselésében. A hangszórókból Marilyn Manson kartárs gitárkórusai szóltak, de oly szerény halkságban, hogy a kantinos equalizeren beállított horkolási hangképe túl tudta lőni azt. A pultos amúgy egy nő volt, arccal a sörtálcára borulva. Aztán amikor lecsapott az alkonyat és Egom City alsót váltott, hogy az éjszaka folyamán is fitten tudja fogadni a beléje érkező turisztokat, a digitális csőposta egy hamvas kis sms formájában arról tájékoztatta Niederschtotzinger-t, hogy a hadtest egyes átállásra hajlamos tagjai a felső dunai Kajmán avagy Kéjmén, népiesen nevén Csődör szigeteken tűntek fel. Niederschtotzinger rögtön Gilbert Becaud-ra, a hivatásos dezertőrre gondolt. Ahogy dr. Fantomasz Kund is, aki csatlakozott a Kéjmén szigetekre tartó felderítőhöz. Egy óra sem telt bele, s a két főből álló különítmény már az „Isten óvja a káoszt!” nevű naszád segítségével a célnál volt. A partraszállást követően a tábori lelkész jól álcázta magát a már az elsőre sem ellenségesnek tűnő Duna parti táborban. Gigászi lombkoronák hajoltak a földig az égből, hogy a tábor közepén lévő máglya eszeveszett fényét megszűrjék. A hatalmas tűz körül stréber újoncok a T.P. tizedes életét bemutató balladasorozat egyik epizódját adták elő. Éppen a „T.P. tizedes álma” című fejezet volt ez, amelyben T.P. álomországban bandukolva felfedezi azt a bútorgyárat, ahol az ötperkettes asztalokat gyártják. Egy faipari üzem, ahol az egyetlen készítendő típusba, az ötperkettes asztalokba eleve rávésik a rendeltetését, miszerint 5/2. Niederschtotzinger és dr. Fantomasz Kund tovább lépett, egészen a sziget szívének számító Csődör csárdáig, ahol a mélakórós lélekbúvár sejtését beigazolandó, tényleg Gilbert Becaud volt látható. Gilbert egy konyhai kaftánban állt egy eredeti kaliforniai barbekjú mellett és borjú steak-et sütött a nyár éji vendégsereg legnagyobb gyönyörségére. Ez volt a G.B. Show. Az ideiglenesen a szigeten tartózkodó Szirén Kommandó nevű csapat volt Gilbert Bé jelenlegi munkáltatója. Dr. Fantomasz Kund a látványkonyha látványára hirtelen reagált és egyetlen kiáltással le akarta tartóztatni az egész tábort. Niederschtotzinger a hökkent mulatozók csodálkozását kihasználva, hirtelen bemutatta mindenkinek a hardver-, és nőspecialista doktort, aki ugyanolyan mókásan hüledező arcot vágott, amikor elárulták neki, hogy az egész Kéjmén sziget projekt a Kapitány ötlete volt, hogy a nyári lazulási időszak teljességgel szét ne rombolja az egység harci morálját. Ez a tábor már évek óta fogadja a tőlünk elszökdöső dezertőröket és emigránsokat - magyarázta Niederschtotzinger, majd folytatta - A tábort jelenleg is a mi embereink, egy női akció thriller szakasz, a Szirén Kommandó irányítja. Így katonáink tőlünk menekülnek hozzánk. Ráadásul a Kéjmén sziget egyben toborzó iroda is, az átállni szándékozók így saját feletteseiket szolgálják továbbra is.
A doki és papipari végzettségű N. a naszád kajütjében pihenték ki a bevetés fáradalmait, ahol elalvás előtt még hallották a takarodót jelző Miles Davis trombitaszóló, csak az emberi álmokra s szép illúziókra emlékeztető hangjait.
Hat
T.P. tizedes a bozontosban…
…pontosan úgy nézett ki, mint egy pénisz a bozótosban.
T.P. tizedes az ég felé emelte a Husquarna tipusú motoros fűrészt. Miközben a Napba nézett arra gondolt, milyen jó, hogy nem fordítva van. Mert ez a berántó karos vadállat meg bírná tenni, hogy fölrántja, ha beleakadnának zubbonyába az éles fűrészfogak. T.P. már két hónapja a dzsungel lakója volt, a Rió del Marót fölötti bozontosban. Volt itt egy bozótos is, de azt még a belépésekor irtotta ki, tévedésből, amikor még nem volt a favágó brigád teljes jogú tagja. Ilyenkor, ha az ember kezdő fanyűvő, még nem árulják el neki a többiek, hogy jót vagy rosszat tesz-e a környezettel ha épp ott irt, ahol. Pedig T.P. friss diplomával a zsebében hagyta ott a várost, Havannát, a szivarozgatók, lázadozók városát, vagy ahogy ő hívta, Esztergomot. De a keményfedeles papíros nem predesztinálta egyből és egyértelműen a falusi agrárproletariátus soraiba. Viszont T.P. ismerte a mesét, mely szerint a hangya egész nyáron gürizett, morzsát morzsára hordott és hangyaszorgalommal kecsölt. A tücsök meg egész nyáron danolt, húzta a nótát, bulizott, partyzott. Aztán jött az ősz, mire mind a kettő, tücsök és a hangya is megdöglött. Ezért T.P. nem vacakolt, nem adott a sorsnak még egy sanszot, és ahogy a költő mondja, azt akarta, ami történik. Maradt vidéken, nem érdekelte a város, (így úszta meg a nagy esztergomi vízmérgezést is), elvállalta önmaga előtt, hogy a nyarat végig Rió del Marót öblében, s a helyi parkerdőgazdaság ”Dzsézön” brigádjában tölti, mint szalmabála és motorosfírész kezelő. Esténként az öböl jachtklubjában, állt a bál, T.P. a CD lejátszóba néha becsempészett egy-egy stoner-rock lemezt, majd a szájtáti közönségnek hajnalig magyarázta, hogy micsoda élet volt ott fent északon, a Bazilika alatt, Egom Cityben. A föveny parti sellője is megvolt még, egy igazi, szexi matrózlány, aki kegyeibe fogadta T.P.-t és kivetette rá női csáberő hálóját. Az üdülőfalu bódult életigenlésének miliője, a hétvégi strandlabda versenyek helyett megtartott ivászatok és a dunakavics édes ízével hasonlatos könnyed szerelem miatt T.P. számára Egom City és a labirintusában rejlő presszók világa egy távoli legendának tűnt.
Pedig a szakasz többi tagja (a Kapitány, Marcell Gran’ szakszi, Gilbert Becaud, a hivatásos dezertőr, QnTa közlegény, Tabakó Bilbaó őrmester, Niederschtotzinger tábori lelkész, dr. Fantomasz Kund ) már készülődött, hogy az ősz beköszöntével újra együtt legyen és ismét megrohamozza a frontvonalak legkedvesebbikét, Egom City presszólakóinak törzshelyét.
Hét
A szakasz lenyomata…
…elég jellegzetes minta volt Egom City aszfaltján.
„Minden nap kérjétek az embereket, hogy szeressenek titeket! Majd ezután kérdezzétek meg őket, hogy pontosan mit is szeretnek bennetek!” Ezzel indította útjára kíméletlen szakaszát a Kapitány. A srácok a pokol fenekére igyekeztek, mert ugyan elegük lett a „setét gondok közt való henyélésből”, de sorsuk megfordítására immáron képtelenek voltak. A presszóban gyertyák égtek minden asztalon, a hangszórókból finom léptű dobbanások és lágy cicergések hangjaival festett alá valami arab dídzsé zenéje. Alkonyult. Az utolsó vacsora megkezdődött. A díszes társaságból senki sem hiányzott. Az ötperkettes asztal feje természetesen a Kapitány volt. Tőle jobbra T.P. tizedes ült, aki higgadtan szemlélte, amint kriglijéből kifolyik a sör, egyenesen a szája felé, hogy azután a torka mélységében végképp eltűnjön. T.P.-t, Marcell Gran’ szakaszvezető követte a sorban. Ő bölcs mosollyal tisztázta magában és a körülötte lévőkben, hogy mi a helyzet, majd tüzet adott T.P.-nek és azt mondta: „Szívd erősen magad felé!” A szkv. mellett két közlegény, QnTa, aki mellékesen Al Pacino kaszkadőre volt és Gilbert Becaud, a hivatásos dezertőr foglalt helyet. Aztán itt hentergett még néhány, egyelőre névtelen újonc, valamint D., a verhetetlen kantinos és Niederschtotzinger, a mélakóros tábori lelkész. Az UV-csillár kísérteties fényében lebegő társulat tagjai halotti maszkokra emlékeztető pofákat vágtak, majd nem szólt senki. Még Niederschtotzinger sem, akinek folyamatos közléskényszere már több operatív tisztet, köztük Tabakó Bilbaó őrmestert a hirtelen halál átgondolására késztetett. Tabakó Bilbaó őrmi, amúgy az önmaga elsüllyesztésére létrehozott egyszemélyes kommandó képviselője volt. Közben a feltett arab lemez lejárt, D., a kihagyhatatlan kantinos nem cserélte le, hagyta, hogy a sercegés monotóniája megkörítse az esti melankóliát. Csak a hátsó folyosóról hallatszott időnként egy pad ritmikus recsegése, ahogy két trip-hop fiatal egymás testében keresett és talált menedéket. T.P. tizedes szemöldöke rándulásával jelezte, hogy megnyugodott attól, hogy a két sötétben bujkáló buja egyike nőnemű. Marcell Gran’ a tér egy tetszőleges pontjától egyenlő távolságra lévő pontok halmazát kezdte figyelni, mely gömb először rugby lasztivá, majd freezbee-vé változva lebegett a szakaszvezető orra előtt. A többiek is észrevették a látomást és halk mormolással jelezték a káprázat iránti tiszteletüket. Végül az egyik közlegény, QnTa törte meg az áhítat csendjét és egy lelkes kutya állkapcsának erejével markolt rá a hawaii sporteszközre. „Azt a bárcabitorló…ezt még a múlt héten hajítottam el a Petőfi utca elejéről. S most ért ide?…”
Az est kormos üvegen átszüremlett opálossága ekkor tört hatbillió darabra. A szakasz minden egyes tagjából egyszerre tört ki a közröhej. A kantinos közölte, hogy ő ezt most jól látta, de nem hiszi el, Marcell Gran’ egy újabb kör sört rendelt a terem füstjén átkiabálva. Tabakó Bilbaó őrmester egy panaszkönyvnek álcázott pokolgéppel berohant a latrinára. T.P. tizedes a mobiltelefonjába csimpaszkodott, hogy le ne essen a nevetéstől, ahogy a Kapitány is, aki Gilbert Becaud-val együtt harsogva közölte, az újoncokkal, hogy most akkor ez volt a beavatás. Tisztek csak később lehetnek, ha ők is látnak és láttatnak ilyesmit. Niederschtotzinger meg kihasználva az eufórikus zűrzavart, a hátsó sikátorban fújtató trip-hop duó felé siklott, hogy elkészítse a következő heti nyertes digitális lesifotó sorozatot, az unatkozó helyi médiumfüggők részére.
Nyolc
Presszót minden háztartásba…
…kiabálta Niederschtotzinger mélakórokozó táborita lelkész és alábukott a Petőfi kantin fűrészporos padlójára. A landolást követően N. először T.P. tizedes bakancsának tükörsimára kisuvickolt orrában nézhette meg elhullajtott önmagát. Ezt követte az a felismerés, hogy ha itt van T.P. bakellója, akkor maga T.P. is benne lehet. És lőn. T.P. tizedes fenyegető életmód kacskaringóinak ingását követve, eljutott a koordináta origójára, vissza a Petőfi büfébe, a kantinba. Ez jelentette a visszatérést a bázisra, a Kapitány szakaszához. A Kapitány amúgy már vagy két hete Egom Cityben tanyázott, és nyolcsebességű, rózsaszínnyerges gebéjén már a régi rutinnal kaptatott fel a kocsmákhoz tartozó kocsma előtti járdaszegélyekre, hogy ott lepányvázzon és a söntésbe betoppanva bevegye magát a pult elé, mivel, hogy megint itt van az esztergomi éjszaka, a buli ideje. Közben T.P. megpróbált akklimatizálódni. Ez körülbelül abban a félszeg hangulatban ment is vagy öttel, ami arra emlékeztetett, amikor Scully ügynök megkérdezi Mulder ügynököt, kinézve az X-akták iroda ablakán, hogy „Mulder, szerinted lehet, hogy ezen a bolygón is van élet?” Szóval a nagy akarás ellenére még csak haloványan. Persze elfogyott a pénz, meg újra melót kellett keresni és T.P. nem reménykedhetett másban, mint Tabakó Bilbaó őrmesterben, aki egy „Fjúcsör” fedőnevű földalatti graffitiműhelyben szerzett kétes kimenetelű állást számára. T.P. tíz’ tehát egy utópisztikus fényezőpisztolyra cserélte szolgálati sörnyitóját és most ez virított oldalán, ahogy a kantinban feszengett, mint egy betévedt alien. Niederschtotzinger feltápászkodott a festékfoltos gyakorlónadrágon át, egészen a föstőstukkert tartó övig, majd tovább is, egészen a laposüvegtől dudorodó zubbonyig. Tizedes, te mit próbálkozol itt? motyogta N., mint aki kísérletet lát. Inni és szórakozni próbálok, szólt T.P. száraz hangon, és leporolta magáról a maradék Rio del Marót dzsungeléből származó fűrészport.
Niederschtotzinger látva ezt a munkával és a munka utáni ivászattal összefüggésbe hozható hősiességet, még az éjjel meghunyászkodva tért meg a főtéren felállított sátor isteneihez, melyben sátorban sörcsappal dolgozó kérubokat, a szövetség ládáját, valamint csocsóasztalt és 8 aranyéremmel kivert kivetítővásznat lelt. Vagy álmodott. De másnap ez már mindegy volt.
Kilenc
Petronius, a retorikus álom érkezése…
…váratlanul érte a kantinkatonákat.
D., a kantinos, a Petőfi büfé üdvöskéje, aki félállásban diszkoszvető party-őr is volt, széles mozdulatokkal tempózott kifelé a kantinból. Egy korszak véget ért. Az ötperkettes asztalnál Karavadzsó Tesó és Niederschtotzinger tábori lelkész szelleme bontakozott ki egy nag-champa típusú indiai füstölő plafon felé tekergődző párolgásából. Niederschtotzinger éppen azt fejtette ki a társának, hogy az új, minden művészetet felölelő stílusirányzat neve: szex. Karavadzsó Tesó szelleme némileg imbolyogni látszott e témában, de már túl fáradt volt, hogy vitába szálljon a mániákus lélekvesztővel. Inkább kiszállt az elszívó segítségével, aminek bekapcsolását T.P. tizedes és a Kapitány szabadcsapata is szorgalmazott, mert a kantin levegőjének hasznosanyag tartalma elérte a kritikus, elviselhetetlenségi határt. Az eufória a nemzetközi szabványok legfelső határértékét verte, ideje volt szellőztetni. Niederschtotzinger a művi hurrikán ellenére is maradt az ötperkettesnél és egy tartalék üveg sör segítségével belerévedt a múltba. A távoli időszigetek halvány sejtelemben úsztak el N. lelki szemei előtt. Feltűnt a melankóliát és egyfajta optimizmust egyszerre tartalmazó 70-es évek Esztergomja, amikor és ahol az akkori szemüvegkeret gyár utcára néző, munkavédelmi és biztonsági okokból lerácsozott ablakaiba a prepubi kölökkorú Niederschtotzinger esténként be-belesett. A neonfénnyel megvilágított fröccsöntő, maró és esztergagépek zümmögése és sikolyai mellé, a gépkezelő szakik egy másik gondos és fontos tevékenysége, a külhonból hazacsempészett szexlapok nősztár fényképeinek kitapétázása is tetten érhető volt. Harsány munka-, és hancúrkedv szállt ki a harmadik műszaktól tocsogó gépcsarnokból, és a N. a kezdő kamaszok kábultságával vette birtokba az új információt, egy újabb meztelen nőci képét, melyet az agy egyik hátsó fiókjába rejtett el a többi csoda közé. A ”Többi csoda” feliratú agyfiókban egyébként a 70-es években itthon is diadalt aratott NDK-s nudizmust fotókkal is illusztráló „Das Magazin” tényanyagai hevertek.
Kizökkentve éber álmából egy éles fütty csapott le Niederschtotzingerre. A zaj a söntés felől érkezett, ahol egy kaján szépség feküdt a pult tetején, teljes térkiszorításában. „Gaius Petronius, női metamórfózisa vagyok” – csilingelte csábos ajka a szűnni nem akaró lila ködön át - „Csak, hogy megtörjem a régi nérói átkot, eljöttem hozzátok Egom Citybe. Itt az ideje, hogy elkészüljön a Satyricon 2.!”
Ez volt az a nap, amikor a Petőfi büfében férfi helyett, nő lett a pultos.
Tíz
A málnás mélye…
…a fanyar népi humorizáláshoz értők számára is a pokol egyik bugyrát jelenti, nagyjából.
T.P., a tizedes, midőn belépett a Petőfi kantinba, krumplivirágokat ropogtatott fogai között. Arcán több napos kisimultság fénye sejlett, zubbonyát, immáron a rangjelzések nélkül csak az „armada” felirat díszítette. T.P. három napja múlt harminc éves, ami egyrészt a málnás mélyének, mint az átlag férfiéletkort felezővonalának elérését, másrészt a presszólakó identitás konzerválódását és néhány dolog alkonyszerűvé válását hozta magával. T.P. tizedes ezzel együtt nem tört meg, sőt, a bekövetkezett három iksz hatására megfogadta, hogy konzerv ide, alkony oda, ő bizony a vidám szellemi fajfenntartás díszpéldánya lesz. E kiemelkedő funkcióra, egy jellemzően tősgyökeres esztergomi beállítottság, a falfehér hím szinglik szabadságba vetett hite predesztinálta. A célzott jövőhöz már csak egyetlen stampedli gyomorkeserű lendítő erejére volt T.P. -nek szüksége.
A pultban éppen D., a kantinfelelős szolgált ki álmában, a pult előtt pedig a Kapitány masíroztatta kíméletlen szakaszát. A zsebkendőnyi helyen trappoló szakaszt természetesen Marcell Gran’ szakaszvezető kommendálta. A kantin hangszóróiból az Alabama Thunderpussy stoner zenekar egy meglehetősen reszelős nótája döngött. A tizedes megpróbált a bal-jobbozó surranók viselői között a söntéshez férkőzni, de ez sehogy se ment. A természet presszóra vonatkozó kilengéstörvénye alapján a gyomorkeserűnek viszont másodperceken belül a tizedesen belülre kellett volna kerülnie, különben nagy bajokra volt kilátás. Mire való a bajtársiasság, ha nem erre, fontolgatta T.P., és a zsivajt túlüvöltve megkérte Niederschtotzinger tábori lelkészt, hogy masírozás közben rendeljen már ki neki egy röviditalt, de ízibe. Niederschtotzinger révületet mímelve úgy tett, mintha meg se hallotta volna a segélykiáltást. A pokoli mélységekbe hangolt gitárok üvöltései a telített zsírsavakkal együtt ekkor szívódtak fel a presszólakókban, hogy ott néhány nyitva hagyott receptort elfoglaljanak. D., a kantinos az öntudatalatti tágításaként emelte egyre feljebb a hangerőt. A Kapitány az eufória hatására egy pislákoló szivarcsutorát hajintott egy legénységi póló irányába, melyen Che Guevarra volt látható. A kubai amigo matricába fogalmazott szellemképe egyetlen jól irányzott harapással csapott le a pár centis havannára. A póló viselője, egy bizonyos dr. Fantomasz Kund, meglepődve tapasztalta, hogy mellkasát találat érte. Oldalra dőlt, ki a sorból, majd estében egy pulton lelt, gömb alakú, vörös keresztes üvegbe kapaszkodott, mert még a háborús híradókból emlékezett, hogy a Vöröskereszt mindig segít. Így lehetett, hogy T.P. tizedes olyat vetődött dr. Fantomasz mellé, mint Király Gábor Skóciában, és a földet érés előtti minutában orálisan mentette a semmibe kiömleni készülő gyógyitalt. Csodálatos kép volt. Egyből petárdák robbantak, szerpentinek peregtek keresztül-kasul a kocsma füstös légterén át, felhangzott a szükségszerű „Hepi börzé tú jú” című egyperces slágerke majd a „Zsipp-zsupp, kender zsupp, ha megázik, szárítjuk…” kezdetű mexikói népdal következett. Zárásként T.P. visszaböfögte előzőleg lenyelt tizedesi rangjeleit, mely művelet azt jelezte, készen áll a következő harminc év ütközeteire.
Tizenegy
Egom City bevétele…
…össze sem vethető sok más egyéb, történelemkönyvekben megtalálható ütközethez, mégis, ezt a bevételt is feljegyezték a pityókásabb haditudósítók.
Niederschtotzinger tábori lelkész egy bárszéken ült és gyónt. A kantinos lány a pultban már meglehetősen unta a dolgot és inkább kiadott egy újabb „Világvége” koktélt a szerencsétlennek. Ketten voltak csak a Petőfi kocsmétában, ahol az előző napi közönség forgószélszerű fogyasztása és indokolatlan széles jókedve másnapra méla csöndet és pangatott vákuumot hagyott maga után. Úgy tűnt, egy pénteki bulit Egom Cityben nem lehet másnap, szombaton egy még jobbal überelni. N. elméje, kezdte felélni az agysejt állomány utolsó részleteit és a képzeletbeli rostélyon át XXII. századi kocsmaneveket suttogott a pult irányába. „Aceton”, „Tremoló” – mondta halkan, de a kantinos lányt már ez sem hatotta meg. Nem volt feloldozás, hacsak nem történik csoda. N. ekkor úgy döntött, hogy egész egyszerűen hazamegy és megmérgezi magát a szombat esti televízióval. Csakhogy Egom Cityben minden csodálatos, még a csodák is, melyekre – ellentétben más világrészekkel – itt nem kell sokáig várni.
A bejárati ajtó egyetlen csattanással kenődött a kivágódás után a falra. A pszichedelikus osztag teljes létszámban bezúdult a kantinba, mely fél perc alatt kinőtte saját korlátait. N-nek meglepődésében még arra sem volt ideje, hogy elfelejtse kifizetni az addigi cehhet. A Kapitány, Marcell Gran’ szakaszvezető, T.P. tizedes, valamint a teljes Mágikus Misztikus Utazás legénysége rögtön és egyetlen puskalövés nélkül elfoglalta a helység stratégiailag legfontosabb gócpontjait, vagyis a söntés előtti táncparkettet, a grefitiző társkeresők mekkáját, a latrinát, valaminnt a hi-fi berendezést és az öt per kettes asztalt. Ez utóbbinál rögtönzött koncertet adtak John, Paul, George és Ringo múlhatatlan érdemű gombafejeik előtt tisztelegve. A zeneblokk végén ráadásként szólt a „Working Class Hero” és a „My Sweet Lord”, mire Niederschtotzinger az elhunyt popszentekkel kapcsolatos meggyőződéseit hangsúlyozandó bekiabálta, hogy „My Sweet George!” Közben T.P. tizedes a pultnál rohamozott néhány újonccal, akik előtt még rejtve volt a „mit igyunk akkor, ha kifogy a pultból az, amit addig ittunk” rátöltéses szisztéma titka. A kantin készletei a vészesnél is jobban fogyatkoztak. Éjfélkor megkezdődött a családias hangulatú ütközet a neonfényes hűtőben veszteglő három sörporcióért. Mások, akiknek nem volt türelmük míg a kantinos lánnyal megvívott licittárgyaláson kiérdemlik a sert, kikeresztelkedtek a sör-vodka szentségéből és áttértek T.P. tizedes Münchausen bárót megszégyenítő huszárvágásával a fröccs-fröccs változatra.
Az eufória hajnalban a kantin előtti utcára lökte a lázongó osztagot. Üvegszilánk morzsalékok, szétfröcskölt sör és esővíz tócsák, filterig szippantott cigicsutorák, földbe döngölt tekintetek között kezdtek botorkálni, hogy zagyva vérüktől idülten, örökre bevegyék és felébresszék a várost, Egom Cityt.
Tizenkettő
Kantinkatonák…
…azoknak a gyűjtőneve, akik a valóságból a képzeletbe, majd pedig vissza, és újra a fantáziába, végül csak a realitásba pottyannak, szökellnek.
Egom City belváros-erődje egyik kantin pultjának peremét a tulaj kedves figyelmességének köszönhetően fenőkőből építették meg egykor. T.P. tizedes és Niederschtotzinger tábori lelkész szuronyukat élezték éppen a fent említett felületen, amikor a monoton és modern, ipari zenének is felfogható késfenő hangoktól kísérve bevallották egymásnak, hogy mindketten pszichedelikus dílerek. T.P. tizedes sztoriforgalmazó volt, akárcsak Varga Líviusz, a Ponyvapotting című filmben, Niederschtotzinger pedig kupléesteket szállított Egom City berkein belül bárkinek, ha kellett, ha nem. Ennek a közös csere-gyónásnak az volt a gyakorlati értelme, hogy nem akartak egymásnak eladni semmit, hiszen tényleg nincs undorítóbb, mint amikor két kereskedő egymás között üzletel. Aztán tovább folyt a beszélgetés. Kiválasztottak egy-egy szót, ami akkor éppen a legkedvesebb volt számukra. T.P. a „muzikális”-ra szavazott, mert pont akkor szólalt meg a wurlitzerből egy Herbie Hancock dal, és T.P. tíz’ szerette volna elmagyarázni N.-nek, hogy milyen és miért ilyen jó ez a zeneszám. Erre volt jó a „muzikális”. Niederschtotzinger homokzsáknyi gondokkal a homloka mögött nehezen fogta fel az egyszavas kommentálást, aztán T.P. életnedvektől túlcsorduló pályájára gondolva a „metabolizmus” szóval vágott vissza.
Az éjszaka amúgy az elektronikus punkzene és a szentgyörgymezei látóbor fogyasztásának jegyében fogant volna, de valahogy egyre másra siklottak félre a Petőfi kantinban végrehajtásra szánt szórakozási kísérletek. Van ilyen egyébként. A pultos egy szép asszony, aki egy kedves rock ’n’ roll csaj, a közönség ugyanazokat a szertartásos mindennapi végítéletek hajtja végre önmagán, amit Ganxta Zolee bartája Big Daddy Laca csak úgy fogalmazott meg egy helyütt, hogy „szakítunk, vakítunk, atom betámasztunk”, a színes fényszórók szemérmesen elkerülik a táncparkett szélén rejtett életmódban élőket és a Kapitány osztagából sem hányt senki a kard élére.
„Tehetségtelen iszákos vagyok”- vallotta meg a gyónás végén Niederschtotzinger tábori lelkész T.P. tizedesnek a dolgot. „Nem megy az ivás, ma este nem t’ok és kész.”
Szégyenében, hogy Csernus doktornak is igaza legyen valamiben - ha már egyszer ő is képes volt megosztani egy egész társadalmat – Niederschtotzinger hazament és a Hellfueled valamint a Satyricon nevű metalzenekarok fajtalan és súlyos zeneanyagaira hivatkozva elmerült az álmot hozó borszagú hűvös hajnalban.
Két nap múlva a kantinkatonák voltak a legboldogabb emberek. Indiánoknak álcázva magukat telifújták festékszóróval Egom City belváros-erőd-, és a kocsmák falait, „SITTIN’ BULL IS FREE!” feliratokkal.
Tizenhárom
N betű meg Ő betű és kékszakáll…
…a két szereplője a jelenetnek, melyből kiderül, hogy a szakasz egy olyan generációhoz tartozott, mely nem minden esetben bírt a nőkkel. Utólag persze kiderült, hogy még ők voltak az utolsó nemzedék, akik egyáltalán értettek a nők nyelvén.
T.P. tizedes épp az utolsó szoba kulcsát szorongatta markában, amikor Judit megérkezett a vártoronyba, a farsangkor használatos kék hajszínező spray-vel. T.P. galád módon még ekkor is képes volt más nőkre gondolni. Így lehetett, hogy míg Judit a festékszóróval kékre fújta a tizedes makacsul természetes színű szakállkáját, addig T.P. sorra vette fejben, hogy ki mindenki nőneműivel nem jött össze az évek során. Mert ez volt a nagy művészet, „nem összejönni”.
T.P. tíz’ és kantinbeli társai a legkülönbözőbb nőkkel nem jöttek össze folyamatosan. Nem jöttek össze azokkal a lányokkal, akik kisvadászonként kiitták az egykor híres rock and roll night club teljes bor-, és kólakészletét, hogy egyfajta vidéki gruppiként a helyi sav-metal zenekarok közelében lehessenek. Ezeket az árvalányhajakat azok a rockhéroszok gyűrték a szubbasszus ládák mögötti zugba, akik eleve ezért alapítottak zenekart. Aztán nem jöttek össze a kantinlakó pasik azokkal a felsőhágású tanintézményi növendéklányokkal sem, akik egész fürtökben fityegtek azokon a bulikon, melyeket azért szerveztek, hogy összejöjjenek valakivel az Egom City-beli elvont fejek közül. Ekkor persze hirtelen rengetegen lettek a party színhelyén a helybéli nyálelválasztókkal együtt. A táncterem egyik sarkában Egom City hímivarszerv csere-gyerekei álltak, kezük zsebben, szájuk cigarettában végződve, és Madame Tussaude panoptikum viaszfiguráihoz hasonlóan mozdulatlanul vedelnek, a mennyezeti füstsávra meredve. A szorító másik sarkában a drágalátos helyi hölgyeket lehetett látni, szintén magukba dermedten. Középen meg a más városokból, helyekről származott, érkezett jampik és jampipik tomboltak önfeledten a meglehetősen vérforraló zenére. Aztán hajnal fél 3-kor a helyi menő csávók egy legkitüremkedettebb csoportjából természetes úton kiválasztódik egy bátorságában és kapatosságában igen csak kirívó egyed és laza electric boogie járással a női barakk felé veszi az irányt, hogy az ott vegetálókból egyet kimarkolva a parkettra rángatással és tinci – táncikálással tudomásra hozza szimpatizálási szándékának baljós részleteit. Az önmaga stílusától is felbőszülni képes csapos persze ekkor süvölti a publikum irányába, hogy „igyatok, záróra!”. A nász, így, mint Egom City-ben annyiszor, persze elmarad. Ezen felül a T.P.-vel együtt kantinütközetekben megélemedett sorstárs nem szokott összejönni azokkal a hetyegő hölgyekkel sem, akik ugyan nem kifejezetten rájuk vadásznak, de ők is megteszik. Vagyis megtennék. De nem. Mert a presszólakók a nemiség némaságában még csak nem is mímelnek. Nem kaphatók ők a szerelmi vadászat vitathatatlan áldozati szerepére. Legendákban élnek, melyben azért ott van a NŐ, az egykori, aki „annyira de annyira édes volt”. És T.P. és Kapitány meg a többi figura nem jöttek össze azokkal a csajszikkal, akik a legendát látták bennük. A kantinlakók, a presszó-barbárok éppen hogy csak szexuális lények. Kurt Vonnegut ide vonatkozó, a semlegesneműségről szóló tézisét idézhetnénk ekkor. Hogy Egom City bár-barikádosai miért ilyenek, effélék.
Végül Judit elkészült a szakállal. Hát kék lett, az vitathatatlan. T.P. egy opálos tükörben forgatta képét, hogy tetszetős-e, meg, hogy kellő-e a kék árnyalata. Kellő. Aztán, ahogy előzőleg Jucikának megígérte, kinyitották az utolsó szobát. Judit, a partitúrának megfelelő sikolymagasságban verte le a csillárt. T.P. meg ismét depressziós lett, mert közben eszébe ötlött a „szakáll” és a „halál” szavak kánonszerű összecsengése.
Tizennégy
Mantissza…
…, aki nem érti majd megissza.
A kantin legbelső pitvara, a pult, mely fölött egy sivatagi viharban küszködő felderítő repülőgép makettjét helyezték különböző damilok segítéségével, a tétlen lebegés állapotának szanatóriumszerű nyugalmát árasztotta. Éppen meditációs időszak volt, talán szombat vagy vasárnap délután, ebéd után, muri előtt, ez egy ilyen esztergomi bepunnyadós, tipikus állapot. A teljes osztag jelen volt, de mindenki alfától omegáig tarolta a mákonyos tudatalatti többednapossággal behintett szintjeit. Mantissza - súgta egy homloklebenyi vizenyőből előbukkanó felhőcskének T.P. tizedes, aki egy édes nyáltócsával toldotta meg kockaformájú fejét, mely órák óta a pulton pihent. Marcel Gran’ szakaszvezető egy „People Are Strange” (Az Emberek Furák) feliratú pólóban és lótuszülésben csatlakozott a transzhoz. Jim Morrison szellemének pipafüstben megfogalmazódott figurája a kihűlt stroboszkóplámpa alatt tekergett. J.M. – még így holtában is - az őt alakító Val Kilmer-rel ellentétben egy bitang nagy alkesz benyomását keltette. Niederschtotzinger, tábori lelkész és Kapitány Polly-t, a pultos csajt figyelte, a homokzsák díszletek mögött felszisszent egy kupak alatt a lehetőség, megnyílt az első délutáni üveg söröcske. T.P. tovább mormolta John Fowles regényéből irányuló élményt, a „Mantisszát”, minden férfilélek legvégső elpusztulásának leírását, melyben egy emlékezetét vesztett regényírót a memória idegközpontja mellett lévő szexus-központ felhangolásával próbál egy csinos doktornőcske a múlt és jelen tökéletes összhangjába visszatéríteni. Niederschtotzinger erre azt válaszolta, hogy az ő horrorfilm videodélutánjaiban mindig belekever egy-egy death-, black-, és trashmetal-t, hanglemezről, hogy a későbbiek folyamán már csak a zenét meghallgatva ismét előbújjanak agyából a bántóan túlragozott művér-vétel-adás-féle jelenetek. Az egyik idegközpont ingerlésével, beindíthatjuk a mellette lévő passzív másikat. Kapitány ekkor közzétette a fizikai bántalmazásként is értelmezhető építőipari segédmunka ólombetétes fáradságot okozó folyamatának részleteit és az életkedv ezzel egyenesarányú növekedését. Az intenzív testi terhelés először az utódnemzés iránti egyfajta tompultságot, később az ugyanerre való erős késztetést eredményez. Ép testben harsány kedv – vallotta tovább Kapitány, megmagyarázva ezzel mindörökre a beállványozott magas házhomlokzatokról nőnemű érkezésének hatására hangosan szerte füttyögő munkások viselkedését.
T.P. tizedes mindeközben álmában már a doktornő fertőtlenítőszagú keblei között pihegett. A fehér köpenybe bujtatott csodaszép túlvilági kísér(t)ő két vékony műanyagcsövet helyezett T.P. szájába. Az egyik egy nyálelszívó volt, a másik egy sima neonsárga flexi szívószál, amit amúgy a koktélokba, limonádékba tesznek, de a tizedes most ezen keresztül szippanthatta magába az álmában még ragyogóbb csillogású sörterméket.
Tizenöt
Utolsó nap a pokolban…
…azoknak, akik szeretik Arthurt, a Rimbaudot.
Dülöngélve ugyan de egyszer bejött a kantinba az Ördög. Első pillantásra egy, olyan biztos kezű forma embernek tűnt, aki a hangulatot ábrázoló légkör megdermesztésében sosem hibázik. A betoppanást követő pillanatban ugyanakkor észre lehetett venni, hogy egy kicsit az ő feje is remeg. Rezgő volt a beszéd is, ami kijött belőle. Polly, a pultos lány, egy kissé kuncogott, majd a David Lynch filmek sötét tónusú skicceinek megfelelően hunyorított is és kivárt, hátha tán egy újabb őrült lesz ez az új vendég. Az Ördög, rezgő beszéddel kezdte el tehát mondókáját, így megkérdezte, hogy végül is mennyi az idő. Polly éppen a faliórával szemben szemezett, s egyből rávágta, hogy kevéssel most múlt el este kilenc. Új kérdéssel folytatta az új vendég, hogy meddig is lesz nyitva még a csehó. Polly, a tökéletes pultkatona, egyetlen másodperc egynegyed részének leforgása alatt elkészítette a paradicsomi kiűzetés stratégiáját. A kantinban tartózkodó, legyek leszállópályájának használt maradék plussz két kliens, akik éppen ekkor állva meghalásuk balettjének és a bennük megsavanyodott italok tárolásának értelme szerint voltak már csak térkiszorításuk ürügyei, nos ők nem zavartak sok vizet. Szó szerint és képletesen. De ez a démon, ez még veszélyes lehet, vélte Polly, és azt hazudta a jövevénynek, hogy a zárás 23 óra 00-kor lesz. Az új vendég erre vészjóslóan, mint a gonosz Császár a Star Wars-ban, azt hörögte kéjesen, hogy annyi idő elég lesz. Niederschtotzinger, aki ezen a napon az egyik fentebb említett egyik halva járó klienst alakította a Petőfi presszóban, az idegen ezen kijelentésének hatására végigpergette addigi életének lapjait, de víziójában minden lapon ugyanazt a szópárt látta: totál para. A félelem így terjengett tova először Niederschtotzingerről Pollyra, majd onnan tovább ki a pult előtti területről bele a cigarettafüstös táncparkett fölötti légtérbe. A démonikus manusz ekkor megrázta magát és egy valóban szomjas ember lehető legtermészetesebb hangján azt mondta: jó, akkor kérek két deci szódavizet.
Pollyból így végre felszakadhatott egy hozzá illő szép kacagás, Niederschtotzinger pedig megkönnyebbülten akasztotta vissza szuronyát a ballonkabát alatti szíjra. Ekkor azonban az Ismeretlen Katona és hamlet-i figurájának apai szelleme süvített be északi szél gyanánt a kantinajtón. Az Ismeretlen Katona egyfajta transzban állt meg a pult előtt és a szellemkép szólalt meg helyette. Polly kérem, kínáljon meg egy szál cigivel, susogta az ősz szakállas jelenés, mire Niederschtotzinger, mivel tábori lelkész lett volna, vagy mi az ördög, köszönés helyett egyből odavágta, hogy az örökkévalósághoz képest a földi lét csak kész potyázás. A kísértet ezen megsértődhetett, mert, bár minden áldott napon ugyanezzel a szponzorálásra szoruló műsorral jelent meg, de most nem várta ki, hogy mindennapi cigijét és spricnijeit elétegyék, és mikro-komédiáját még az elején befejezendő méltóságteljesen a kijárat felé lebegett. Már az ajtóban volt, amikor visszafordult a hüledező társulat felé és így köszönt el: Pollyka, azért azt a szokásos két fröccsöt írja a többihez…
Tizenhat
Első nap a pokolban…
…,mely sorozatszám azt jelzi, hogy körbeértünk, evilág, túlvilág, jaj de szép.
Különböző ördögfiókák érkeztek a kantin szanálása előtti utolsó napon. Polly, a pultos lány csak leste a véglényeket, akik a következők voltak. Egy ördög egy hatalmas petárdával a fenekében jött, mely fenék „a mindenség kijárata” tetovált provokációt is tartalmazta. Egy másik ördög egy flaska lopott csalánpálinkával érkezett, amit még a volgográdi vonat büfékocsijából emelt el, továris Bulgakov hóna alól. Egy következő ördögfatty egy ezüst színű próbababával toppant be, mely a csábos és misztikus Cyber Silvera nevet viselte. Az élettelen női testbe, megszállója itt készült gonosz lelket lehelni. A negyedik pokolfajzat egy magyar pulival állított be, mondván, hogy a fekete szőrgomolyag, név szerint Csupi, maga a Sátán kutyája. A sorrendben következő démon egy egész batyu káoszt hozott, melyben többek között ott volt Tarr Béla és David Lynch eddigi teljes életműve dvd - változatban, egy festékszóró spray, a Watch My Dying esztergomi extrém metal zenekar Klausztrofónia című albuma, a Tutti Frutti Party legutóbbi száma, két csomag cukros Donald-rágó és egy féktelen módon átjavított Alkotmány. Így ki is volt a pentagramma, az öt alvilági jelenés helyet foglalt és rendelni próbált a pultnál. Persze számukra csak ekkor derült ki, hogy a kantinnak vége, Polly, a pultos lány közölte velük, hogy nincs több presso press.
A presszó véglegesen és végérvényesen bezárni készült. És ez komoly volt. A főnök – egy elegáns, bajszos úr – leltárívvel és plajbásszal kezében sorra pipálta ki a lajstromban szereplő tételeket. „Egy darab pult bárszékekkel, egy darab sörfejőgép, egy darab kávéköpő gőzborotva, egy Pedrini típusú dugóhúzó, és végül egy darab osztag, benne T.P. tizedes és a komplett legénység, a Kapitány teljes osztaga, a Petőfi büfé állandó törzstagsága”. A főnök búcsúzóul, mint egy végítéletszerűen kikészítette legszebb címkével ellátott flaskákat a pultra. Az ördögök így is elégedetlenek voltak. De tenni semmit se tudtak, mert ártó hatalmuk e helyen szertefoszlott, a kantint ugyanis még alapításakor felszentelték.
A Szent János áldomás után a főnök kiterelte az ördögöket és az osztagot az utcára, majd rákattintotta a lakatot a bejáratra. Kora este volt, Egom City még csak most éledt, a kantinkatonák valóságba lökött rémületükben az utcák vak sötétjébe mártogatták szuronykéseiket. Nem volt menekvés, a horrorfilm elkezdődött.
...HOGY TUDD HOL VAGY....
EGOM CITY - POLGÁRI NEVÉN ESZTERGOM BELVÁROSA - TESTI-LELKI ÉLETE, OXI ROCK & ROLL ÍZESÍTÉSE ALAPJÁN
A 2004-BEN ÚTJÁRA INDULT EGOZINE STÍLUSÚ OXIBLOG 2008-BAN MEGKAPTA A HVG ÁLTAL ALAPÍTOTT
GOLDEN BLOG-DÍJAT.
OXI NO KOMMENT, HA VÁLASZT IS AKARSZ ÍRJ AZ autooxi@gmail.com -RA
...............................................
Az oxiblog főleg Esztergom könnyűzenei életéről szól, de vannak itt más tartalmú írások, illusztrációk és egyéb információk is.
)
Punks Not Dead... és Joey sem!
