


Két dallal, egy sajáttal és egy feldolgozással lepte meg rajongóit a többek között esztergomi kötődésű Ready For The Weekend. A punk-rock zenekar az angol nyelvű I Won't Let saját szerzeménnyel és Eagle Eye Cherry Save Tonight című slágerének adaptációjával rukkolt elő.

Ez utóbbi átirat nekem tök megtetszett ebben a változatban, a RTFW énekese Dudás Eszti szerintem baromira eltalálta, hogy mit kell nyomni. Tyű, banyek... tényleg sirályság. A csapat Facebook-os oldalán a nóták meghallgathatók és persze lájkolhatók.
Pár napja készült el az Anagramma együttes új anyaga, egy 5 számos EP. A hat éve létező helyi formáció több, eleve nehéz és összetett műfajt olvaszt egybe repertoárjában, a death- és trash metal keménysége ugyanúgy fellelhető szerzeményeikben, mint a vokálokkal kiemelt dallamos metal muzsika. A dalok között három saját szerzemény is található, az egyik a kiadvány címének is beillő Teljes földfogyatkozás. Érdekesség, hogy a kiadvány a CD mellett bakelit és kazetta változatban is megjelenik majd. 
Komáromi Vivien -ének, billentyű, Németh Lilla – ének, billentyű, Horváth Attila – gitár, Kozák György – gitár, Parák Tamás – basszusgitár, Molnár András -dob. Ők hatan alkotják az Anagramma együttest, mely az elmúlt időszakban ugyancsak rákapcsolt. A nagy intenzitás egyrészt a tavaszi Talentométer elnevezésű tehetségkutatón való részvételben és a most tárgyalt CD-ben is megmutatkozik, valamint abban is, hogy a banda pont az új anyag címadó dalával lett első a Neo Fm Káosz Rádió című műsorában meghirdetett országos versenyén nemrég. Ez utóbbi elismerés újabb löketet adott a hatosfogatnak, tény, hogy az új korong így még szebben csillog. Az ötszámos kiadvány nem is okoz csalódást, a lendületes anyag már szerkezetében is izgalmas, a menüben három saját szerzemény között találunk két feldolgozást, s a már említett Teljes földfogyatkozás a záródal. A korongról bőséggel kitűnik, hogy az Anagramma zenészei meglehetősen összetett kompozíciókat adnak elő.
A hangképben az együttes motorjának, egyszemélyes menedzsmentjének is vehető „Gyurika” gitáros, vokálos, dalszerző hangszere kerül előtérbe, ennek ellenpontozására szól Vivien és Lilla szép, magas hangja. A cizellált és részletgazdag építkezésű dalokban nagyon együtt van a zenekar, aki már volt Anagramma koncerten az tudja, hogy mindez élőben sincs másképp. A számok mindegyikénél kitűnik, hogy a figyelemre méltó vokál, egy kis helyi rocktörténeti csemege is ez. Legjobb tudomásom szerint Esztergom, Dorog színpadain nemigen fordult elő több hölgyből álló vokálos megszólalás, így ez is kuriózum. Külön figyelmet érdemel a komplex dallamokhoz, különleges effektekkel és ritmusváltásokkal operáló banda által ideillesztett szövegek, melyek a sejtelmes világokra való rátekintetést ígérnek a hallgatónak.
Az új CD lemezbemutatója is a budapesti Viper Roomban lesz, de remélhetőleg a banda Esztergomban és Dorogon is koncertezik ezekkel a dalokkal a közeljövőben.
A friss korongot Kozák György bandavezír facebook-os oldalán lehet megrendelni. A Teljes földfogyatkozás koncertklip pedig ITT csekkolható.

Elnézést mindenkitől, aki rendszeres, vagy ritkás, netán szűz oxiblog látogató, a hétvégén a "freeblog" nagy rendszere megzuhant és amikor visszatért a rendes kerékvágásba, kiderült, hogy a korábbi postok némelyike eltűnt, illetve a rendszer egy korábbi állapotnak megfelelőnél döntött úgy, hogy most akkor ez a "most". Pedig nem, mint láthatjátok is az oxiblogon is, kisebb fajta káosz van. A freeblogosok a következő üzenetet küldték minderre vonatkozóan a free bloggereknek: "
Kedves Bloggerek és Olvasók!
A freeblogot működtető szervereken a mai napon (2011.11.11. - a szerk.) komoly hardware probléma keletkezett. A hardware hiba sajnos a napi mentést végző szervereinket is érintette, ezért a hiba észlelése után, hosszas próbálkozásunk ellenére sem sikerült visszaállítanunk a blogokat a napi mentésből.
Más lehetőség híján a legutóbbi archivált állapotot tudtuk csak visszaállítani.
Minden felhasználónktól elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért!
Az elveszett bejegyzések visszahozásában esetleg segítség lehet a cache-elt google vagy más kereső tartalmak átvizsgálása. Akinek volt blogexportja, az kérjük, küldje el a nemmukodik@freeblog.hu címre, és beimportáljuk.
Magyar Vendor Kft."
Sokan használják a freeblog, amúgy rendkívül jól működő rendszerét és eddig nem is volt panasz rá, én is már hosszú évek óta nyüstölöm e szcénát és eddig minden oksa volt. E helyzet apropóján is köszönet a freeblog teamnek szíves munkájáért. Egyelőre annyit tudok most ígérni, hogy helyrerakom, kiganézom a blogot és frissítem meg ilyesmi. Elöljáróban annyi, hogy az első új írás az Anagramma új lemezének recenziója, az eredeti borítóval és Gyurikáék egy friss koncertfotójával. Addig is türelem, a jövő hétre minden oké lesz.
Egy városi pletyinek jártam utána nemrég, mely pletyi arról szólt, hogy újra indul a Molothow Liget. A hírt kedvenc étkezdémben (McHévíz) hallottam egy "jól értesült" kollégától. Szerencsémre az érintettek - Bozsó és Szabi - pont a Sörak'ban voltak, amikor benéztem. Elmondták, hogy Molothowról nincs szó, de ismerve mindkettőjük korábbi és jelenleg sem szünetelő, rock és hasonló kultúrák iránti vonzódását, mint vendéglátósok valóban egy olyan helyet szeretnének a sportcsarnok aljában lévő büféből kialakítani, ahol a kocsmasportok (darts, csocsó, bowling, stb) mellett a megfelelő jó kis dögös zene és ugyanennek koncertváltozatai is megtalálhatók lennének. A terv az, hogy a hely novemberben már működjön, mondták a "boss"-ok. Nos, ha így lesz, akkor jó lesz, remélhető, hogy a spori alsó részében eleve meglévő komfort és a hely több más jó adottsága megadja, hogy Egom Citynek ismét legyen egy "molothownyi" méretű rockklubja. Bozsó mesterrel beszéltem ma (2011,11,15) és ő mondta, hogy már fix, hogy december 10-én a Wackor lép fel a "Csari büfében". Tervben van, hogy a punk-rockot játszó Válasz Nélkül is fellép, ők a Wackoros koncert előtti hetekben adnak majd koncertet a Sportcsarnok alsó szintjén lévő helyen, de esetükben még nem fixálták a dátumot.
Jelöld be RSS-módban könyvjelzőként az oxiblogot, s akkor értesítést kapsz, ha frissül az oldal!
Copy a hidlap.hu-ról:
"Megszólaltatja a párkányi és esztergomi szobrokat, a Mária Valéria hidat, a Duna vizéből készített festékkel nyomtat képeket, mindezeket pedig be is mutatja a huszadik hídőr szombaton a párkányi Hídőr-házban. A dél-koreai Jung-ki Beak extravagáns ötleteivel alkot. Jung-ki Beak, dél-koreai alkotó Hanghíd című előadásával szokatlan eszközökkel alakítja modern alkotássá ötleteit. Párkány és Esztergom köztéri szobrait és a Mária Valéria hidat egy rádióvevővel szólaltatja meg, a Duna vizéből készített festékekkel alkot nyomtatóján impresszionista hangulatú képeket. Extravagáns műszaki ötleteinek köszönhetően merőben szokatlan alkotásokat mutat be.

A huszadik hídőr művészete látható és hallható lesz szeptember 24-én, szombaton este 18 órakor a Hídőr-házban egy pohár ital és a Jóvilágvan zenekar koncertje mellett. lvp"
A különleges művészről blogján lehet többet megtudni, ne hagyjátok ki, nagy élmény, plusz oda rakta fel a Párkányban, Esztergomban készült szpesöl fotóit a nem különben speckó akcióiról.
Jelöld be RSS-módban könyvjelzőként az oxiblogot, s akkor értesítést kapsz, ha frissül az oldal!Esztergomi anzix – így hirdetik már pár hete az augusztus 13-án, szombaton megtartandó idei Kalifa-tanya bulit. A varázslatos búbánati helyen hat együttes váltja egymást a stilizált színpadon. A korábbi években már megszokhatta az ide járó közönség, hogy egyfajta bensőségesség övezi a minifesztivált, hiszen nem nyilvános eseményről van szó, hanem egy magánterületen megrendezett egyfajta családi rendezvényről. Tény és való, hogy a család nagy, és azok tartoznak bele ez esetben, akik hosszú évek óta elkötelezett hívei a rock és blues ágának. Az idei összeállítást a beatmuzsika utolsó szabadcsapataként is értelmezhető Tóth Tamás és a Nyomkeresők nyitja 18 órakor, majd virtuóz hangszerkezeléséről elhíresült Blooz.hu lép a színpadra. A rutinos kollégák után egy pimaszul fiatal viszont annál tehetségesebb banda, az esztergomi Válasz Nélkül áll a publikum elé, a gitáros, énekes neve tán ismerősen cseng, Anda Richárd.
A Kalifa-tanya buli benjámjai, a tizenévesekből álló esztergomi Válasz Nélkül együttes
A fiú fellépése után az apáé jön, ugyanis őket a Tűzkerék xT folytatja a húrnyűvést. Az Anda Bálint gitár, ének és Tóth Tamás basszusgitár mellett ekkor már nem Geletey György, hanem az új dobos, név szerint Molnár Gábor Lóhalál lesz látható és hallható a dobok mögött, így a budapesti Petőfi Csarnok közönsége után Esztergomban itt láthatjuk az új összetételű bandát. Az ország egyik legvérmesebb blues-rock triója minden valószínűség szerint ezúttal is a helyi Woodstock egyik csúcsát jelenti majd.
A Kalifa-tanya bulin mutatkozik be új, Lóhalál névre hallgató dobosával a Tűzkerék xT
A TxT után a Janis Joplin, Tina Turner és Kovács Kati dalok pezsdítő átirataival érkező Rock & Roller következik, majd a nagy estét a hard rock klasszikusokat műsorára tűző, méltán sikeres és verhetetlen vehemenciával rendelkező Kiss The Sky koncertje zárja. Az egynapos könnyűzenei orgián természetesen nem hiányozhat a híres büfé sem, így aki éhesen és szomjasan érkezik, nem sokáig lesz az. A Kalifa-tanya az Esztergomból Pilismarót felé tartó 11-es országúton található baloldalt a buszmegálló után. A rendezők több éves gyakorlata, hogy bejáratot egy jól látható plakáttal, táblával jelzik a rockzarándokoknak. A buliról bővebb információ a 20/463-2356-os számon kapható.
A hírtől függetlenül, én azért minimum a Krisztus követést, maximum a rock and rollt ajánlom.

Ez a jólfésült murva, ez a szelíd-szolíd kinézetű keményítő bizony az új gyilkos drog, az "Oxi". Gyerekek ezt soha ne próbáljátok ki!
Az új szenszéjsön meg ITT, angolszakosoknak, sznoboknak meg ITT.
Július 1-től startol a 2011-es Piknik!
Idén sem marad alul a korábbi kalandosságában és élvezeti szintjében az esztergomi PiknikFesztivál. Ezt onnan vágom, hogy a "srácok" ezúttal a Kaleidoszkóp Ház immár bejáratott falait vették célba, hogy ott tábort üssenek a nyáron ESZTERGOM PIKNIK ART CAMP JULY 2011 néven. Az ódon helyszínre tett alkotótábor nem kevesebbet kínál, mint egy egész hónapon át tartó kulturális ramazurit, a szó jó értelmében. (Az idei logó és szlogen - A smároló diktátorok, illetve a "Sex, Money, Power" vaker- azt mutatja, hogy Bakai Bencéék ezt az évet választották felnőtté érésük esztendejének, amikor végre rájöttek, hogy mi is mozgatja ezt a sárgolyót a föld szintjén. :) De ami még ennél is valószínűbb, hogy a piknikusok a politikai elitről mondanak ki a maguk nyelvén, amúgy nyilvánvaló dolgokat.) Idézet a piknikusok nemrég közzétett híradásából á la Facebook: "....a Piknik egyhónapos művésztelepe hétvégente színes kulturális programokkal, koncertekkel, táncházzal, színházzal, filmekkel, workshopokkal, flashmobokkal és így tovább... mérhetetlen mennyiségű funjoy várható!!!"
Részletek ITT.
A jobb oldalon lévő rovatoszlop tetején lehet megtalálni a kis oxiblogtesztet, mellyel mintegy megközelítőleg lehet saccolni, mi a lóhere van az oxiloggal látogatottság tekintetében. A lenti kép a mai, április 1-i állapotot mutatja. A freeblog által a bloggereknek szánt ún. statgép jobb is mint ez, viszont némileg nehézkesebb, meg amúgy is lusta vagyok. A fenti című teszt pár hete van fent, nem tom hányan nyomkodják, de az arányok sokat elárulnak. És köszi a nyomkodóknak!
ui.: Azt én se értem, hogy hogy lehet 110% az egész, ha összeadjuk a részeredményeket...
Ideiglenesen kilép az esztergomi Borsörmester zenekarból Ziegler Péter basszusgitáros. A Beatles dalokat repertoárjára tűző zenekar bőgőse az eredeti angol együttes korai sikereinek helyszínére, Hamburgba utazik, hogy ott dolgozzon. A kvartett most ezt egy koncerttel teszi hangsúlyossá.
Szecsa, a banda gitárosa úgy fogalmazott, ez nem egy búcsúkoncert, ZP továbbra is a banda alaptagja, de ez a felállás március 11-én, pénteken este játszik ebben az idényben utoljára. A helyszín a Három Szerecsen rockkocsma lesz. A folytatásban persze érdekes lehet, hogy ki áll majd az ideiglenesen távol lévő basszeros helyére, már több név is felmerült, a zenekar később tájékoztatja a publikumot a beugró bőgősről.
Március 4-én, pénteken 17 órakor nyílik meg Barcsai Tibor grafikai kiállítása a Sugár úton lévő Babits Mihály iskola galériájában. A mester új tárlatát üdvözlendő engedtessék meg nekem egy kis opus arról a szokásáról, mely minden bizonnyal egyetlen a világon, mégpedig a papírevés.
Pödört papírgaluskák Barcsai-módra
Végy egy köteg A4-es írógéplapot, de alapanyagnak tökéletesen megfelel a postaládákba elhelyezett reklámújságok bármelyike. A papírív keskenyebb oldaláról tépj le kábé egy centi széles csíkokat, majd azokat enyhén rezignált arccal, idegesnek tűnő kézmozgással pödörd össze. Jó tanács, amikor beszélünk, társalgunk, akkor nem pödrünk, a pödréshez némi magány szükségeltetik mondjuk példának egy kocsma árnyékosabb kiszögelésében. Pödrő technikánk legyen akkurátus és megfontolt. Az elkészült hosszúkás papírgaluskák mellé, amennyiben fantáziánk kikerekedne, vagy ráuntunk a nyúlánk formákra, gyárthatunk galacsinokat is. A folytatás, hogy ha egy-két galuskával, galacsinnal elkészültünk, akkor azokat kezdjük el benyálazásos technikával rágcsálhatóvá tenni, majd egész egyszerűen lenyelni. Alternatív fogyasztási lehetőségként merülhet fel a szájüreg jobb- vagy bal sarkába helyezett papírgurgulákkal való kérődzés. Fontos etikettszabálya a papírfogyasztásnak, hogy azokat kiköpni a legsúlyosabb bárdolatlanság. A séf ajánlata – mint tán az a címből is kiderül – mindenképpen a hosszúkás galuskaforma és nem a kerekded galacsin, ugyanis, a Barcsai-módra fogyasztott papír a szotyolához és cigarettához hasonlóan a társasági érintkezés, diskurzus fontos kellékévé válhat a gesztikulálás kiegészítőjeként.
Sajnos az újság esetében a nyomdai megjelenés, illetve a korábbi netes beharangozást követően változott meg a március 4-ei Palotai buli helyszíne, John Turcsányiék végül a Sportcsarnoknál döntöttek. (Szerintem jobban jártak.) Ezúttal a legkorrektebb info a plakátokon lesz, úgy hogy azt tessen figyelni. Részletek ITT.


Bocsi a kis méretért, a nagyverzió ITT csekkolható.
Hála Istennek, hogy nem történt semmi baj a január 29-ei földrengéskor Esztergomban. Több hivatalos bemérés szerint az epicentrum Környe illetve Oroszlány térségében volt (és nem Budapesten, ahogy azt több országos, ám kétségkívül budapesti székhelyű médium sugallta híradásával). Ennek következményeként Esztergomba már csak egy viszonylag lájtosabb lökéshullám ért. Mindenesetre az élet az errefelé meglehetősen ritka jelenség miatt megpezsdült, az utcára ugyan nem rohantak ki a népek, főleg a világhálón, azon belül is a Facebook-on beszélték többen is a történést. Egyre másra születtek a rengés okozta riadalomról szóló beírások. Az epicentrumban mért 4,8 erősség ritka, így remélhetőleg nem kell arra számítanunk, hogy újabb ilyen csapás éri szűkebb hazánkat.
Ma 0 óra 45 perckor megszületett kisunokám, Nelli. Az egészséges csöppségről ITT vannak fotók első napjaiból.
Aki úgy gondolja, hogy Esztergomban nem pezseg kellőképpen a kulturális élet, az merüljön csak a helyi könnyűzene történéseiben, meglehetősen sűrű közeggel találkozik majd. A színtér legutóbbi híre is ezt mutatja, néhány helyi együttesben alkotó zenész úgy gondolta, új supergroup-ot alakítanak. A zenekar neve: The Rugó.

Ha jól tudom, a világon először, itt az oxiblogon láthatja a közönség fotón a gyilkos ötöst, a The Rugó -t. (b-j) Dér Norbert (Frost), Pataki László (Makes), Neichl Norbert (Tarantino), (farkasos pólóban) Farkasdi Krisztián (Cica), Thier Gergely (Tiger).
Múlt év decemberében a Facebook-on lehetett olvasni egy hirdetést, melyben a vadonatúj esztergomi The Rugó együttes koncertjére csalogatták a közönséget. Mint később kiderült, ebben a friss formációban csupa olyan zenész található, aki más, már ismert együttesben muzsikál. Az internetes közegnek hála hamar eljutott hozzám Neichl Norbert „Tarantino” szaxofonos, fuvolás, énekes összefoglalója (ezt külön köszi neki!), melyből a banda vehemenciájának érzékeltetése okán helyenként szinte változtatás nélkül idézek.
The Rugó – alapítva 2010 augusztusában. Az első próba 2010 szeptemberében volt, ahol a tagok –
Thier Gergely (Tiger) – gitár, Dér Norbert (Frost) – basszer, vokál, Farkasdi Krisztián (Cica) – dobok, Pataki László (Makes) – kongák, dobok, elektroakusztikus gitár, vokál és Neichl Norbert (Tarantino) – tenor-, altszaxofon, fuvola, ének – már együtt muzsikáltak.
És akkor jöjjön az „őstörténet”!
Mr. Frost és Tarantino ül az autóban egy Vamp-próba után, és előbbi megjegyzi, hogy kéne egy kisebb banda is más stílussal, mert a zenész akkor örül, ha van elég buli. Még azt is említette, hogy gitárosnak Tiger kéne. Tarantino meg mondta, hogy ütni meg Cica, és az lenne az igazi, ha a perka is olyan lenne, mint régen. És így is lett. És Tarantinónak is tetszett Tiger (játéka), és kellett találni mindehhez egy nevet. És jöttek az ötletek rendre, de mind el is bukott nyomban. Aztán egyik próbán Tiger agyában fény gyúlt, és kimondta a megoldást: legyen „Rugó”. Tarantino ámuldozott, hogyhogy nem foglalt még ez a nemesen egyszerű név, de a Google azt mondta, hogy tényleg nem. Ez mindenkinek tetszett, és lett The Rugó Egom City-ben. Az ügyeletes szlogen már nem okozott gondot Tarantinónak: „Elhajítod – visszapattan, összenyomod – pofán vág. A Rugó.”
Stílus: ez egy feldolgozás-zenekar, széles érdeklődéssel, számaikban r&r, r&b, country-rock, hard rock, funky és reggae is hallható. Ez azért jó, mert a közönség is ilyen. És a The Rugó meg durván populista, állítják szó szerint a tagok.
A zenekar január 14-én este a Három Szerecsenben, január 21-én este a Wilkinson Pubban ad koncertet.
Nem kell aggódni, Egom City válságos időszakában is folytatódik a rock and roll élet itt. A december több szempontból is különleges, a karácsony egyfajta visszafogottságot, a szilveszter viszont egyértelmű pörgést ígér idén is.

Közös nylon bugyorban: az "ördöggel kokettáló Szent Miklós" című csokigiccs
Ami már most tudható, hogy a főtéren hétvégenként lesznek zenés előadások, de ezek a meghitt ünnephez kapcsolódnak. A vadabb lelkűek többféle stílusból is válogathatnak decemberben, lesz itt drum 'n bass party, John Lennon emlékest és blues-rock szilveszter. Az ügyesebbek már most reklámozzák bulijaikat, a tétovák meg még csak most kezdik összerakni magukat. Ha tudomásomra jut egy fix program, akkor az első dolgom, hogy azt max nap végén feltegyem a Buliszkóp rovatba, ahogy ez már ott látszik is. Főként a tizen- és huszonéves fiatalságnak ajánlom a koncerteket, de a vén krampuszok is megtalálják a nekik valót. (Ahogy a költő mondja:) Jingle Bass!
Technikai okok miatt elmarad az erzsébetvárosi G-Pont Café színpada december 11-ére meghirdetett Stáció, Yerblues, Nyomkeresők koncert.
Október 30-án és 31-én komoly felhozatallal a punk-rock palotájává teszik fiatal zenekarok a Moly rock klubot. A halloween apropóján megtartandó könnyűzenei esemény címe az amerikai „népszokásban” használt „Trick or Treat!” jelmondata lesz. (Ez szabad fordításban az „Édességet vagy életet!”változatot jelenti, de mivel a szervezők a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak is gyűjtenek ezért az „Adsz vagy kapsz!” még kifejezőbb.) A halloween punk-rock partyn tizenegy banda lép fel, 30-án a Till We Drop, a The Idoru, a 14Alien, a Hope The Last és a jó hosszú nevű Slaughter At The Engagement Party, 31-én a brit From Plan The Progress, a Reflected, az Almost Hopeless, a Nikson, a New Dead Project és a törvénytisztelő Paragraph ad koncertet. A szervezőgárda komolyan készül a vidám partyra, eltökélt szándékuk, hogy a töklámpások mellett számos egyéb, érdekes dekorációval egészítik ki e két nap estéjére a híres esztergomi rock klub falait. Azok a rockrajongók, akik jelmezben érkeznek engedményt kapnak a belépőjegy árából.
A rendezvény az ötletgazdák szándéka szerint egyben jótékonysági koncert is lesz, a szervezők azt kérik a közönségtől, hogy aki különböző élelmiszerrel, tisztítószerrel és egyéb tárgyadományokkal kívánja támogatni a vörösiszap-katasztrófa áldozatait, azok a bejáratnál adják ezt majd oda. A rendezők úgy tervezik, hogy amennyiben nyereséges lesz a „Trick or Treat”, akkor a pénzből további élelmiszer és tisztítószer csomagokat állítanak össze és juttatják el személyesen a károsultakig.
"A mélyben rekedt chilei bányászok azon vitatkoztak a felhozatal előtti napokban, hogy ki menjen fel utoljára. Ugyanis mindegyik utoljára akart menni."
No, ez nem fog soha (?) megtörténni nálunk. Álljon példaképként mindenki előtt a hős bányászok története. Jó reggelt magyarok! Íme a követendő irány!
Friss rock hír: A tervek szerint november 20-án tér vissza Pálmán Fecó, a Yerblues élén a rockszíntérre. E nap estéjén a Zöldházban ad koncertet bandájával a Tűzkerék xT, a Borsörmester, a Kiss The Sky és a Nyomkeresők együttes társaságában. Mint ismeretes, Fecó augusztusban súlyos motorbalesetet szenvedett, de barátai, családja szeretete, törődése és saját elszántsága, hite újra visszahozta őt. Részletek később.
A jelentős hippi feelinggel felszerelkezett "Tóth Tamás és a Nyomkeresők" zenekar gitárost keres. Az énekes-gitáros (aki amúgy Tűzkerék xT basszeros) vezette projekt-formációba olyan arcot várunk, aki laza szólókkal színesítené a dalokat. Azokat a szerzeményeket, melyek TT nemrég megjelent szólólemezén szerepelnek. Jelenlegi alapfelállás: Garam Dani - gitár, Tóth Tamás - ének, akusztikus gitár, Filep Laci - ütőhangszerek, Oxi - basszusgitár.
Mottó: "Ne te mondd meg, hogy nem mi vagyunk a Jefferson Airplane, mert ezt mi is tudjuk! Just Take It Easy Baby!"
Jelentkezni lehet: autooxi@gmail.com
Ízelítőnek íme egy dal a lemez premierjéről, ahol ugyan ketten is játszanak gitáron Tamás mellett, de a megközelítés, a feeling a lényeg.
Vannak zenekarok, melyek már az első években begyűjtenek olyan epizódokat, amik alapján sokan jegyzik nevüket. Ilyen banda a pilismaróti Yerblues, mely néhány évvel ezelőtt indult, de számos nagysikerű koncert és a Karasna névre hallgató fesztiváljuk szervezése kapcsán máris az Esztergom környéki zenekarok egyik legmarkánsabbikává vált. A zenekar az elmúlt napokban adta ki koncert DVD-jét. A hírek között most ők mégis más miatt szerepeltek nemrég. Augusztus 7-én volt a legutóbbi koncertje a Yerblues együttesnek. Akkor a banda a búbánati Kalifa-tanyán tartott Hendrix emlékkoncerten lépett fel. Az ezt követő hétfőn Pálmán Fecó énekes motorbalesetet szenvedett Pilismaróton, az ekkor szerzett sérülések olyan súlyosak voltak, hogy az acélos torkú rocker kómába került. A zenekar a családdal, a barátokkal és a rajongókkal egy emberként drukkolt Fecónak, akit egy budapesti kórházban kezeltek. Az amúgy is bivalyerős kondíciójú fiatalembert „sokan szerethetik ott fönt”, mivel rövid időn belül kijött a kómából, a sok műtétnek köszönhetően pedig megkezdődhetett gyógyulása.

Fecó Is Back! - 2010. szeptember 6. A Yerblues énekese visszatért, zenésztársai mellett máris azt tervezi, hogy a banda próbái beindulnak és novemberben koncerteznek.
Igaz még ágyhoz kötve, de máris azt tervezte, hogy mikor zenélhet újra a közönségnek a Yerblues-zal. A zenekar Fecó javuló állapotát kihasználva abban kezdett el szervezkedni, hogy a következő fellépés minél hamarabb megtörténjen és elkezdték tervezni a próbákat. A Yerblues és Pálmán Fecó énekes története jelenleg itt tart, de a banda a következő koncertig sem hagyja élmény nélkül a rajongókat, s megjelentették a „Yerblues – Karasna Fesztivál 2010” című DVD koncertlemezüket. A 37 perces kiadványon az idei nyári pilismaróti motoros találkozó koncertje látható-hallható. A koncerten a banda – Fecó, Jocika, Bálint és Csacsa – rendesen „odapakol”, s gőzerővel nyomja a magyar hard rock és a hazai blues rock legnagyobb slágereit, Radics Béla, a P. Mobil, a Hobo Blues Band, Deák Bill Gyula számait. A DVD jól visszaadja azt az sajátságos hangulatot, mely a klasszikus dalok megszólalásánál belengi a színpadot és a nézőteret egyaránt. Feldolgozásokról beszélünk esetükben, de főként Pálmán Fecó briliáns hangjának köszönhetően minden magyar rocker, aki hallja e felvételt úgy érezheti, hogy „ez biza az eredeti”. Ez főként a HBB és Bill daloknál van így, melyeknél igen „nagyot üt” az énekes hangja, mely kísértetiesen hasonlít a honi blueskirály operai magasságokig ívelő tenorjára. Az együttes úgy tervezi, hogy a novemberben találkozhat velük a közönség Esztergomban. Az elképzelések szerint a Yerblues több másik blues-rock bandával együtt ad koncertet.
A DVD-vel kapcsolatban a 20/957-22-71 -es számon lehet érdeklődni.
Frissítés! Elmarad a V.IV fesztivál!
A kéméndi területre megálmodott öt napos rockfesztivál honlapján ma (08/03) délelőtt már felkerült egy hír, hogy a rendezvény egyik legnagyobb szponzora visszalépett, de akkor még úgy írták, hogy megpróbálják "megmenteni" a menthetőt. Úgy tűnik nem sikerült, a V.IV honlapján most (08/03 16 órakor) már az volt olvasható, hogy a fesztivál e l m a r a d. Honlap ITT.
FRISSÍTÉS!!! A reggel 9-es nyilatkozatot módosítva Anda Bálint szervező 11 órakor azt nyilatkozta, hogy mindenképpen megtartják a Thanks Jimi fesztivált ma.

A fotó cirka 14 órakor készült, amikor is márcsak ippeghogy csepergett...
A Tűzkerék xT gitáros-énekese elmondta, hogy az eső ugyan befolyásolja valószínűleg a fellépők és résztvevők számát, de mivel a Széchenyi téren lévő nagyszínpad komoly védelemmel van ellátva, ezért ha máshogy nem, hát ott lehetnek a színpadon majd a fellépők és a közönségből jövő gitárosok. Anda Bálint úgy tervezi, hogy ha marad a rossz idő, akkor a nagyszínpad lesz a centruma a fesztiválnak, illetve további résztvevők kaphatnak helyet a "Trafó-sátorban" is. Ez utóbbi helyen, illetve a nagyszínpadon lehet majd az elektromos gitárosok számára biztosított hálózati áramforrásra rácsatlakozni. A szervező hangsúlyozta, hogy amennyiben esőben megy le a rendezvény, akkor gyakorlatilag egy főpróbán vehetnek részt az érdeklődők. A programsor a meghirdetett 17 órakor tehát mindenképpen elindul, akkor egy tájékoztatót mondanak a tűzkerekesek, hogy mi a módosult menetrend.
A Thanks Jimi honlapjáról a következő üzenet szállt szét az éterben ma 11:45 után a regisztráltak számára: "Sziasztok! Sajnos egyelőre nem kegyes hozzánk a Nagy Manitou, de nem csüggedünk. Mindenképpen várunk mindenkit a Széchenyi téren, erősen szervezkedünk, hogy esővédett hely jusson mindenkinek. A program mindenképpen elindul 17 órakor, a Hey Joe jam pedig az előre tervezett időpontban mindenképpen lemegy. A program többi része pedig az időjárás függvényében a helyszínen alakul. Tehát nem adjuk fel, 16 órától várunk a téren!!!! Thanksjimi"
A Thanks Jimi eredeti, részletes programja lejjebb - egy korábbi bejegyzésben - olvasható.
Levelet kaptam lájf!
"Szia Oxi!
Nem tudom értesültél-e róla hogy a zenekar bővült egy énekesnővel. A hölgyet Boros Viktóriának hívják és évtizedes szakmai múlt van mögötte.
Így most már Ákos gitár tudásán kívül egy nagyszerű női hangra is támaszkodhatunk. A jövőben egy kicsit ebbe az irányba fogunk elmozdulni. (A keményebb vonalat inkább Ákos másik zenekara a Blues Revolver képviseli.) Pl: Jimi Hendrix Little Wing nótáját is ő énekli. Július 16-án Esztergomban a főtéren két új nótát is fogunk játszani. Shemekia Copeland: Wild, wild woman-jét meg B.B. King Thrill is Gone -ját."
Az új felállásról video ITT.
Mint az a fenti képből tán látható, elindult az idei Goldenblog, a nevezettek között pedig ezúttal is ott lesz az oxiblog. Ezt a pár éve történt 4. helyezés indukálta, és az az öröm, hogy széles e nagy hazában is egyre pengébb a blogkultúra. Persze a legfontosabb a hír tekintetében, hogy a bloghangyászok megnézzék a HVG által alapított versenyt, s azon belül a magyar blogok, bloggerek színes és izgalmas világát. Részletek ITT.
Július 25-én az esztergomi főtéren több százan játszhatják együtt a Hey Joe című rockballadát. A legendás gitárosról szóló közel egynapos esemény csúcspontját jelentő előadáson a színpadon egy majd 30 fős all stars banda játszik majd, a nézőtéren pedig akusztikus és elektromos hangszerekkel a többi gitáros zenél majd együtt, egyszerre egy dalban.

Kedvcsinálónak álljon itt egy névsor, kikkel zenélhet egy brancsban az, aki regisztrál és a jelzett napon eljön Esztergom központi helyére. Anda Bálint, az esztergomi Thanks Jimi Fesztivál szervezésével foglalkozó Tűzkerék xT gitárosa a következő listát küldte nemrég nekem, mint azoknak is, akik regisztráltak a zenekar honlapján.
"Akik már biztos együtt zenélnek:
Anda Bálint (Tűzkerék xT) – gitár, Anda Richárd (Pilots From The Pacific) – gitár, Káfer Bálint (Yer Blues, Hats Off) – gitár, Garam Dániel (Bagira) – gitár, Molnár György (R.B. Kapitány Emlékzenekar) – gitár, Böhönye (Zöld Csillag) – gitár, Encs Mihály (Encsexpressz) – gitár, Horányi László (Cé-có) – gitár, Kozák György (Anagramma) – gitár, Máté Éva (Angelus) – gitár, Sárkány Ferenc (MK Band) – gitár, Vedres Balázs (MK Band) – gitár, Vojtek „Csiga” Zoltán – gitár, Oxi – basszusgitár, Zöld Gábor -gitár, Kosztin László(Gálya, Szegő Jazz Quartett)-gitár, Torma László-gitár, Varga Csaba(Szépülő)-gitár,ének, Keszthelyi László(Bolero)-bassgitár, Udvardy "Udy" Zsolt (Gitárvilág)-gitár, Pfeiffer Gábor(Blues and roll)-gitár, Pfeiffer Ákos(Blues and Roll, Blues Revolver-gitár, Lattmann Béla-basszusgitár, Tóth Tamás – basszusgitár, Eszenyi Imre – basszusgitár, Sajtos Feri – basszusgitár, Schmidt Balázs, Soós Ernő(Hobby Blues Band), Czuth Tamás(Dynamit), Maradi Gábor(Dynamit), Czéh Zoltán, Szóda Attila, Tönkő Marcell, Pásztor Ákos, Szentkirályi Károly (Szegő Jazz Quartett), Láng Dániel(Blues Revolver), Szederkényi Csaba(Borsörmester), Fada, Bakos Géza "Iceman" (Arthurs), Giliga István, Kristófcsik Ottó, Harsányi Lajos, Soma, Szabó Zoltán(EzKáVé), Sinkó Péter(Tintás Barnes), Bősz Hanga, Tibori Ádám(The Vaporizers), Tibori Gergő(The Vaporizers), Kara István, Auth Viktor(TwentySix T), Szederkényi Zsolt, Kovács Dénes, Gótzy Gyula, Szűcs Árpád, Kovács László, Szabó Dávid(Csili), Szabó Miklós, Balogh Olivér, Koller Csaba(Alien Exists), Kis Balázs(Kiss The Sky), Szegő Domonkos(Delight), Létai Balázs(Tornádó, Csiba Gábor(Funky Monkey)."
Az esztergomi Thanks Jimi Fesztiválról a menüben is olvashattok, illetve látogassatok el a Tűzkerék xT honlapjára.
Február 24.



Az oxiblog főleg Esztergom könnyűzenei életéről szól, de vannak itt más tartalmú írások, illusztrációk és egyéb információk is.
Az oxiblog főleg Esztergom könnyűzenei életéről szól, de vannak itt más tartalmú írások, illusztrációk és egyéb információk is.