Március 4-én, pénteken 17 órakor nyílik meg Barcsai Tibor grafikai kiállítása a Sugár úton lévő Babits Mihály iskola galériájában. A mester új tárlatát üdvözlendő engedtessék meg nekem egy kis opus arról a szokásáról, mely minden bizonnyal egyetlen a világon, mégpedig a papírevés.
Pödört papírgaluskák Barcsai-módra
Végy egy köteg A4-es írógéplapot, de alapanyagnak tökéletesen megfelel a postaládákba elhelyezett reklámújságok bármelyike. A papírív keskenyebb oldaláról tépj le kábé egy centi széles csíkokat, majd azokat enyhén rezignált arccal, idegesnek tűnő kézmozgással pödörd össze. Jó tanács, amikor beszélünk, társalgunk, akkor nem pödrünk, a pödréshez némi magány szükségeltetik mondjuk példának egy kocsma árnyékosabb kiszögelésében. Pödrő technikánk legyen akkurátus és megfontolt. Az elkészült hosszúkás papírgaluskák mellé, amennyiben fantáziánk kikerekedne, vagy ráuntunk a nyúlánk formákra, gyárthatunk galacsinokat is. A folytatás, hogy ha egy-két galuskával, galacsinnal elkészültünk, akkor azokat kezdjük el benyálazásos technikával rágcsálhatóvá tenni, majd egész egyszerűen lenyelni. Alternatív fogyasztási lehetőségként merülhet fel a szájüreg jobb- vagy bal sarkába helyezett papírgurgulákkal való kérődzés. Fontos etikettszabálya a papírfogyasztásnak, hogy azokat kiköpni a legsúlyosabb bárdolatlanság. A séf ajánlata – mint tán az a címből is kiderül – mindenképpen a hosszúkás galuskaforma és nem a kerekded galacsin, ugyanis, a Barcsai-módra fogyasztott papír a szotyolához és cigarettához hasonlóan a társasági érintkezés, diskurzus fontos kellékévé válhat a gesztikulálás kiegészítőjeként.
Ha nem is lehet 100%-ban megvalósítani, de mindenesetre törekedni kell rá, hogy ne a politika, a politikusok határozzák meg a nép életét, hanem fordítva. Valamilyen lelki átalakulás, megújhodás, újjászületés szükséges, hogy a változás megtörténhessen. Másunk, más reményünk ugyanis nem maradt, csak a lélek.
Valószínű, hogy mindenkinek elege van a közéleti, magánéleti, gazdasági, politikai lelketlenségből, így vagy úgy. Mindennapi gond, hogy a politika minduntalan belemászik az egyszem ember életébe, s beárnyékolja, sőt átírja azt. A politikusoktól kaptuk, hogy aki csak él és szól, pártosan tegye azt. Ennek egyik eredménye, hogy a "harmadik fél", az ellenség elleni összefogásra már nemigen van lehetőség, gyengévé váltak a magyarok, több szempontból is. A belső rákfene egyik jellemzője, hogy politikai polaritások alapján ítél, aki figyelmetlenül felszínes. Te balos vagy, én jobbos, mi közünk egymáshoz? - így megy ez, lelketlenül. A lélek nem "balos", nem "jobbos", hanem Istenhez vágyó, jóra vágyó, nyugalomra, békére, szeretetre vágyó élő személyiség. Azért írom ezeket, mert 2010-ben annyi szomorú történetet hallottam, annyi tönkrement sorsról hallottam, annyi reménytelenségről, bajról hallottam, hogy egész egyszerűen nem akarom azt gondolni, hogy ez 2011-ben is így lesz. 2010-ben az utcán, otthon, illetve baráti, ismerősi beszélgetések során a leginkább a félelemről, bizonytalanságról, kiúttalanságról, szegénységről, betegségről volt szó. A Bibliában olvasható, hogy miként szeretheti valaki az Istent, akit nem lát, ha az embert nem szereti, akit lát. Akiben van erő, akiben van lélek, akiben van - a Himnuszból ismert - "jókedv", az adja tovább és emelje fel lélekben embertársát. Legyen ez 2011 legfontosabb motívuma!
Black metal bandák lemezcímeit megszégyenítő cikkcímmel olvasható a Hídlap új számában egy írás. Viccet félretéve: Gábor Évi jegyzete helyi sajtótörténeti pillanat. De persze elfogult vagyok.
"Csatát nyert a krampusz Szent Miklós felett
Ötödik éve írom a Hídlap hasábjaira a Mikulásos cikkeket Myrai Szent Miklósról, Joulupukkiról, Santa Clausról és Ggyed Marózról, a csillagos éjszaka egén átrepülő rénszarvasos szánról, a jellegzetes illatú csörgő piros zacskókról, virgácsokról, az őszinte gyermeki rácsodálkozásról, és az egyedülálló esztergomi Szent Miklós Alapról és Programról. Az idei írásunkból az utóbbi fejezet kimaradt. Ha cinikus szeretnék lenni, azt mondanám, hogy az esztergomi gyerekek csizmájába idén a „csődgondnok bácsi” teszi az ajándékot, akinek könnyű lesz rejtőzködni, hiszen a sötétbe borult utcákon úgysem veszi észre senki.
De nem szeretnék cinikus lenni, és nem szeretnék ujjal mutogatni, kívülállóként, hozzá nem értőként – mint oly sokan – politizálni, és sárral dobálni a vélt felelősöket. Egyszerűen csak szomorú vagyok e szép karácsonyváró időszak legtitokzatosabb napján, mert Esztergomra, és ránk, esztergomiakra nehéz idők várnak, böjtölnünk kell, mintha Húsvét közeledne.
Lehet, hogy az elmúlt években többet kaptunk, mint amennyit lehetett volna. Talán tavaly túlságosan fényűzően vártuk az ünnepet, talán nyáron túl sokat szórakoztunk. Sok minden lehetséges, de egyszerű városlakóként nincs értelme az utólagos találgatásoknak, hiszen ami elmúlt, azon nem tudunk változtatni.
Most sötét van, nyomasztó hangulat, szorongás, félelem a jövőtől, amikor nemcsak hogy sokaknak munkájuk nem lesz, az önkormányzat sem tudja támogatni a családokat az elmúlt években megszokott juttatásokkal. Nehéz lesz, és hiába próbálok optimista lenni, ennek a folyamatnak nem látni még a végét… Talán a gyermekkorból ismert csoda segíthet…
Gábor Éva"
S ráadásnak - pár nap múltán kitermelve - jöjjön egy kis közéleti baszkura.
A 100 magányos csaj éjszakája - így hívtuk anno a "tékás" bulikat Egom Cityben. A Molothow-lakók hívták így, akik aztán a 90-es évek második felére le is cserélődtek, családalapítás vagy gyerekvállalás vagy munka vagy kiégés vagy egyéb (ez lehetett a leginkább) miatt. A tékás buli maradt, aztán tovább vándorolt és máshol ütötte fel a fejét. Azt hiszem, hogy ezeken a főiskolás bulikon egy valami sose változott, mégpedig a csajok, illetve a pasik szemszögéből az, hogy ezeken a bulikon volt a legnagyobb esélye, hogy egy táncos, de nem gejl diszkós táncos party-n összeszed egy csinos és fiatal hölgyet. Vagy ha nem is szed össze, akkor legalább kocsányon lóghatnak a szemei a százféle irányból Egom Citybe özönlött bigéken, akik ellentétben a helyi szokásokkal, felszabadultan, visítva, beszakítva ringanak a parketten. A tékás buli tradíciója a kialakult fajfenntartási ürügy okán létrejött izgalom miatt egyfajta underground jelleget kapott az évek alatt, a hivatalos megítélése bizonyára negatív, de ezt a résztvevők mindegyike lesz@rta. A lényeg, hogy ez a fajta orgia most folytatódik, mégpedig a Balassa Pincében, ahol keddenként nyomják kéthetente ezt a formát. A következő dátum a holnapi, azaz november 30. A hely elég dizsis, vannak kidobóemberek, "face control", meg csilli-villi mindenizé. A zenét helyi lemezlovászok nyomják. Belépés: ingyenes. Az élmény a fácsén is fent van.
Egom City 2010, politikai gyűlés, ülés, tüntetés, megnyilvánulás. Thürmer Gyula könyvbemutató, jobbikos tünti, Tétényi-szimpátia tüntetés. Mi a közös ezekben? Hát Dezső Laci, a mindenhol autentikusan lelkes ember. A figura, aki jellegzetes "hőbölgője" az elmúlt politikai évad helyi megmozdulásainak, a fent sorolt eseményeknek. Laci hujjog, Laci táblát tart, Laci tiltakozik, Laci ordibál, Laci bekiabál, mit több, Laci beszól és végül, ismerve "kilengésre erősen hajlamos pszichéjét" ezen még tán csodálkozhatnánk is, igen, Laci ír.
S mily regényes az élet! Amint ez az írás felkerült a netre, Lacival összefutottam az utcán... Felebarátságunkat bizonyítandó, íme egy közös fotó. (Aki nem vágná, Dezső van a képen jobbra.)
Dezső Laci jókat írt a 80-as években, aztán szerintem gellert kapott és a rendszerváltás után nem találta meg önmagát a közéleti tornádóban. Mert Lacinak mindenről van véleménye, és Laci mindig akar valahova tartozni. Az előbbit táplálja, az utóbbit gátolja betegsége, melyet csak azért írok ide, hogy rögtön utána azt is ideírhassam, hogy én tisztelem őt, elméjét-lelkét sújtó baja ellenére fontos, bár kétségkívül zavaróan "ultra" megnyilvánulású embernek látom őt. Laciról nemhogy könyvet, de könyvtárat lehetne nyitni, 30 évvel ezelőtti táncházi tevékenysége, írói működése mintegy 20 éve hanyatlásba indult, ezt el is mondtam már neki többször, remek glosszákat írt, kár, hogy nem maradt ezeknél, ezt is mondtam neki. De. Laci néha már-már a káosz katonáihoz illő dolgokat mível, közintézményekbe rohan be feldúltan, ott üvöltve követel, ultimátumokat ad, majd a Szeretgomon is kiosztja az ott éppen értetlenkedőket. Aztán van nap, hogy az utcán harsog, már húsz méterről süvölti átkait, meglátásait, látomásait. Egészen filmszerű élmény néha, komolyan mondom. Dezső Laci, az egyszemélyes ultra egy remek sztori, Hollywood imádná, annyira brutális és fordulatos az eredeti története, de hát ebből se lesz semmi, Laci marad itt Egom Cityben, ez az ő pályája, itt lett ő "valaki". November 26-án írt egy levelet, (melyet a Szeretgomon publikált) melynek címe Média-onánia, s bár zárójelbe odaírta alá, hogy paródia, azért az írás több szempontból is skizofrén. Ha komolyan vesszük, akkor azért, ha meg a benne lévő viccet vesszük komolyan, akkor meg amazért. Mindezt azért írtam ide most le, mert Laci több helyen is említi nevem. Magát az írást alapon nagyon szórakoztatónak tartom, s mivel magam is, illetve az oxiblog is alapon a helyi szórakoztatóipar egyik futára akar lenni, ezért közzéteszem. Jó szórakozást. Az írás.
"A mélyben rekedt chilei bányászok azon vitatkoztak a felhozatal előtti napokban, hogy ki menjen fel utoljára. Ugyanis mindegyik utoljára akart menni."
No, ez nem fog soha (?) megtörténni nálunk. Álljon példaképként mindenki előtt a hős bányászok története. Jó reggelt magyarok! Íme a követendő irány!
A Piknik Fesztivál a 2010-es helyszínen, a Zöldházban, a betévedő szemével is izgalmas, aki pedig szereti az ilyet, vagy ismeri, hát ne féljünk kimondani, hogy annak: orgia. Több rétegű a dolog.
Andráskó Péter és Bakai Bence headz, (+ a további stábtagok Ulicki Judit, Páldi Zoltán és Tóth Pál) egyfelől újabb liter forróvizeket találtak fel azzal, hogy romos, illetve lelakott, illetve használaton kívüli, nagyméretű épületekbe (volt szemüvegkeretgyár, volt pszichiátriai intézet, volt írószer bolt, volt művelődési ház) helyezték a rendezvényt.
Ugyancsak már ismert "húzás", hogy a fesztiválon ne a mainstream előadók, hanem az underground illetve az avantgarde művészek, a friss hajtások, új tehetségek, a rétegigényeket kielégítő alkotók mutatkozzanak be. Az, hogy ne csak zene szóljon a rendezvényen, de egységes komplex - a képzőművészetet, a nagyvárosok utcaművészetét (graffiti, performance, stb.), underground filmes és színházművészetet, valamint elektronikus zenei partykat felvonultató - élményt nyújtson, ha máshol nem hát a Sziget fesztiválon már láthattuk. DE. A fenti idézett "betévedő" jól tudja, hogy Egom Cityben azért alapvetően - ha nem is minden nap, vagy héten, de - minden hónapban "be kell venni a várat", mégpedig a modern, jelenkor elfogadhatóságának várát. A város alapfelütése ugyanis a "konzerválódás", a "szokásjog", az a hangulat, ami a régmúlt évszázadoktól ível a mai nap utolsó percéig, melyben még mindig nincs remény arra, hogy a várfalakon túli világot elfogadhatónak, megnyugtatónak, vagy ha úgy tetszik kellően izgalmasnak érezzük. Van, aki ezt maradiságnak nevezi, de hát már ez a szó is maradi, úgyhogy maradjunk annál, hogy esztergomi. Ehhez képest nagy dobás a Piknik Fesztivál, melynek két fent jelzett kiötlő gazdája meglátta a fában az erdőt, mertek nemcsak hard rockot, meg melegszendvicset és sört kínálni, mondván, ők fesztivált szerveznek. Számomra ebben az is jó hír, hogy bátorságuk egyben az, hogy generációjuk (a mai huszon és korai harmincasok) karaktere is végre megjelenik. A piknikusok immár harmadik éve jelentkeznek ősszel, illetve idén, kitörve önnön kijelölt határaikból, ezúttal nyáron is pendítettek egyet azon a bizonyos húron. A másfelőli érték az pedig pontosan az a kritikától sem mentes hozzáállás és megvalósítás, mely a fesztivál lényege: romokból, lomokból, az előző időszak, az előző nemzedékek által itthagyott roncsokból, szemétből újat, izgalmasat csinálni, a la recycling. Valójában ez az erény adja meg a Piknik' velejét, megrázták a fát, de úgy, hogy ők maguk sem estek le róla.
Ha IDE klikkelünk, akkor egy igen remek írást olvashatunk a magyar rockzenei életről. De miért is tettem én ezt most ide? Mert midőn elolvastam, rájöttem, hogy egy kisvárosi (Egom City a legnagyobb magyar kisváros!) közegben nem lehet kritikát, recenziót írni, illetve ezt a fajta reakció stílust meggyökereztetni. (Egy ideig megy ugye, hogy dzsászt pászitíf a kritika, de aztán ha gyün a negatív, akkor már ugye baj van, bakker. A szlengblogon azért csak felrakta a Nyelvész Józsi, hogy az esztergomi /?/ "Zombie Town" /már a név jó/ együttes énekese, egy bizonyos Vinnie egy tokodi koncerten bizony jól "alászedte", tehát frankón elvégezte...) Nem lehet kritizálni - bár természetesen én is próbálkoztam vele és meg is sértődtek, félre is értettek -, mert a kontroll sem a közéletben, sem a művészetben nem működik ha vidéki. Mint tudjuk, engem inkább ez, a kulturális élet foglalkoztat e hasábokon. 
Aztán nagyon hiányzik a tudósítás, a beszámoló, ami bevallom az én lustaságom és a mások (vagyis a felhívás ellenére nem jelentkezők) trehánysága miatt is hiányzik. Pedig kőne ez is, mint a falat kenyér. A modorosblog fent jelzett szösszenete tényleg frankó és ugyan általánosságban pirít oda, azért sok balfék magára ismerhet. Aki meg egomi, az tudja, hogy "beszólni" nemcsak, hogy jó, de létszükséglet, és néha megeresztek egy-egy írást arról, hogy nem elég dögös a rock and roll élet Egom Cityben. Valahogy most is így érzem. A minap arról olvastam, hogy megkérdezték Lemmy Kilmister-t (Motörhead), hogy mit szól a mai fiatalok zenéjéhez, mire azt mondta, hogy egyszerűen nem tudja elfogadni, hogy ezek a nyávogós, placebo vagy direkt meleg bandák lennének a rock and roll. No, valami ilyesmire gondoltam én is (megjegyezve, hogy vannak pl igen tökös /mi más? :)/ meleg zenekarok, előadók), amikor a helyi helyzet rossz állapotára gondoltam. Cirka öt éve blogolok, és vissza-visszatérő téma ez, már-már lerágott csont nálam, hogy hol vannak a friss csodák? Az egyik ilyen a Piknik Feszt, meg ugye, ami ott többségében megtalálható zenében, képzőművészetben, ez így évente egyszer van akkor. A másik az a valójában nem kevés új banda, előadó, dj, akik a mai huszon-, sőt tizenévesek soraiból verbuválódtak, komolyan írom: nagy riszpekt nekik! Ugyanakkor jön az ősz, jön a klubszezon, újra helyre kellene rántani a belváros hangulatát, és nem tom mennyire baj, hogy azt minden valószínűség szerint újra a kocsmák fogják biztosítani... Aláírás: pubtown man
- A "Kalifa-tanya izé”, tudatlan kislányom, az egy nagy buli, ami évente van Búbánatban, a Duna partján, ha jól számolom már tíznél is többször lett ott csapatva. Kalifa mester nagy rocker, aki Tóth "Tűzkerék" Tamásék korosztálya, s egyben lelki zenésztársa is a hippizmusban, minden év augusztusában megrendezi kis helyi woodstock-ját, a la privátim. A buli tehát ekképpen nem nyitott, de mégis, vagyis egy nyitott magánparty ahová mindenki gyühet aki szereti a rockot, bluest meg efféle hívságokat. Idén az idézett bandák játszanak, s csak úgy mellesleg, szerényen írom ide néköd, hogy az Odium Projektben Oxi bátyád nyomá az basszusnak bölénybél húrjait.
S lett légyen lőn lészesz, hogy okosból butává éressz. Ómen.
(Eredeti info a Hír No.1 rovatban.)
Sokak örömére, s még többek bánatára az április 9-ei koncerttel bezár a Magma Jazz-rock Klub a Zsinagógában. A finisnek több oka is van, ezek egyike, hogy a művelődési ház vezetése más helyen szeretné a könnyűzenét adagolni a plebsznek. Az otthont adó intézmény ajánlata szerint a klubkoncertek a tavasz végén a főtéren felállításra kerülő nagyszínpadon folytatódhatnak. A másik ok, hogy a klub szívének is mondható presszó hamarosan bezár. A vég, tehát mégsem vég, illetve nem úgy, ahogy a butusok gondolhatnák. A Magma ugyanis azért jött létre tavaly ősszel, hogy bebizonyítsa: igenis van igény Egom Cityben a klubkoncertekre, fontos a helyi rock and roll arcoknak, fiúknak és lányoknak, hogy legyenek olyan helyek, ahol hétvégenként dögös zenére lehet bulizni. A Magma elődje, a Szegő Csabi jazz-zenekarának ugyanitt lévő koncertsorozata szintén törzsközönséget kovácsolt, sőt, a Magma működése után a belváros jópár helyén kezdtek a vendéglátósok, kocsmafőnökök sikeres programszerezésbe. (Hiányérzetem csak amiatt támadt, hogy nem sikerült a jazzt visszahozni a mór épület falai közé, s bár a híres szaxofonos visszatért a városba és például április 7-én fel is lépett korábbi zenekarával az Andráskó kiállítás megnyitóján, mégsem látni a Szegő Quartett koncertjeinek jövőjét e pillanatban.) Maguk a helyi zenekarok is erőteljes aktivitásba kezdtek, az elmúlt évek lanyhulása után több banda (Angelus, Watch My Dying, Filipgyuri Band, Tóth Reni, Tűzkérék xT, Hats Off, Empathy, stb) nagylemezt, hangzóanyagot adott ki és az eddig megszokottól szintén eltérően a nagyobb pódiumok helyett most már szívesebben választották a rock-kocsmákat, pubokat, underground helyeket. S kik léptek fel az elmúlt közel fél évben a Magma Jazz-rock Klubban? Borsörmester, Kiss The Sky, The Storm, Tűzkerék xT, Come On (Citrom és barátai), Hats Off, El Cultura, Angelus, Embatheria, Yellow Spots, Yerblues, Unmourned, Dynamit, Anagramma, Empathy, Blues and Roll. Ezzel a szériával - s ezt talán a zenekarok nevében is mondhatom - a Zsinagóga új műsorblokkjaként ajándékot adtunk a közönségnek, mégpedig a patrónus művelődési ház segítségével, amelynek részévé vált újra a könnyűzene. Az új korszakban tehát betöltötte küldetését a Magma, mint projektalapító csak annyit mondhatok: megérte, beigazolódtak meglátásaim, Egom City még mindig a rock and roll végvára. Az underground hangulat után - a nyár miatt is - most jön egy másik feeling, a szabadtéri koncertek szezonja. Ha sikerül a Magmában fellépett csapatokat a főtéri nagyszínpadon is szerepeltetni, akkor jó folytatás lesz ez. A zenés produkciókat bemutató helyek - Trafó Café, Múzeumkert, Studio Café, Wilkinson Pub, All In Music Café, Három Szerecsen, Morrison Pub és persze a nagy Moly - pedig remélhetőleg szintén teszik a dolgukat ezután is. A viszlát így őszig szól, mert akkor újra a klubforma lesz a nyerő.
Kedves Forradalmi Bloghangyászok! Új állomásához érkezett a blog- illetve netvilág. A fejlesztéseknek köszönhetően néhány közösségi oldalon a videotelefonáláshoz hasonlító, de azt közösségi élménnyel tetéző lehetőség nyílt meg.
Az oxiblog arra tesz kísérletet , hogy mondjuk munkacímen "Komment konferencia" során, többen egy időben, akár képben és hangban mondják el egymásnak véleményüket Egom City aktuális rock and rollságáról. Mivel a blog az elmúlt időkben többnyire a valóságos Magma Jazz-rock Klub történéseiről szól, a rock and rollság ez esetben az elmúlt és az aktuális heti koncert lenne. Aki szeretne hozzászólni, az végül is használhatja a hagyományos chat kínálta beirkálást (gondolom ezzel élnek majd többen), de akinek van webkamerája és mikrofonja a gépén, az a videotelefonáláshoz hasonló élményben részesítheti a résztvevőket. A "kísérleti adás" működése a docler szabályzatának betartásával lehetséges a hozzászólóknak. Javaslatom tehát az, hogy március 5-én, pénteken este 6-tól találkozzunk a virtuális térben! Hely: www.docler.hu , azon belül is a videochat, illetve ott is az Egom City szoba, melyet a 2004 kóddal lehet kinyitni az érdeklődőknek. Téma: az Empathy együttes február 26-ai koncertje és az aznapi, tehát március 5-ei Dynamit és Anagramma buli. Viszlát kartársak!
Ritka, mi több egyedülálló, hogy az oxiblogon politika kap helyet, bár sose volt véka alá rejtve az a bizonyos irány (észak!). Most úgy akadt egymásba magyar bal, hogy nem tudja, hogy mit csinál (s mit mond) a magyar jobb, na meg főleg a progresszív rock. A közreadás természetesen a korszak tanúsága és tanulsága végett történt. A sztori végül is egy idézetben, s két rockbarát közt gyakorta használt, ugyanakkor alapvetően magánjellegű, éppen ezért intim, bensőséges, kifinomult hangvétellel teljesedik ki eme oldalon. Most, hogy így többedszerre is átolvastam, azért ez mégsem politika, hanem inkább rock-, avagy művészettörténeti vívódás, így tessék ezt a 3 pontból álló írást annak venni főként. Úgy, hogy így, hogy. Kellemes szórakozást!
(A szóban forgó ELP album borítója. Nem tom ki, hogy van vele, de most nekem erről a mozdony előtt heverő székről kapásból a miniszterelnöki szék jutott eszembe... "In The Hot Seat")
1. Az origo, avagy a vitatott idézet:
Orbán Viktor 2010-es évértékelő beszédének első mondatai:
"Talán néha Önökbe is belehasít az a felismerés, hogy egy mondat, egy vers, egy kis dal, valami, amit régen hallottunk, nem lehetett véletlen, mert hirtelen, évekkel később, valamiképp értelmet nyer, a hasznunkra válik. Sőt, ebben a teremben biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki úgy hiszi, véletlen valójában nincs is; mert minden történet, szó, dal, siker, kiállt próba értelme előbb vagy utóbb megnyilatkozik. Itt van például fiatalkorunknak az a dala, amit hosszú évek után nemrég újra hallottam, s most itt a várakozás perceit kitöltő dalok között is helyet kapott. Tizenhét éves koromban nem gondoltam volna, hogy harminc évvel később egy Emerson, Lake and Palmer dal jelenthet nekem bármit. A dalszöveg nyersfordításban így hangzik:
Van erőnk, hogy változtassunk,
Nem tévedés: rajtad és rajtam múlik.
Van erőnk, hogy változtassunk,
Ne tegyünk tovább úgy, mintha nem lenne vesztenivalónk.
Van erőnk, hogy változtassunk,
Nincs olyan tett, mit vissza ne vonhatnánk.
Van erőnk, hogy változtassunk,
A Mennyeknek Tüze az Igazság kezében ég."
(forrás: fidesz.hu)
2. X levele Y-nak:
http://quart.hu/cikk.php?id=4667
A fenti linken van egy cikk, amelyet valami baloldali anyaszomorító írt Orbán Viktor országértékelő beszédéről. A marharépa azt a szőrszálat hasogatja, hogy az a dal, amire OV azt mondta, hogy fiatal korában hallotta, az valójában egy 1994-es dal. (Rögtön itt a kérdés, hogy Viktorunk miért nem érezhette magát 31 évesen fiatalnak?) A másik őrület, hogy a quart.hu írója arra is vetemedett, hogy e szólam kapcsán piszkolja az ELP-et, mondván, hogy ez a lemez a legrosszabb korongjuk és különben is, amikor ez készült, (idézem!) "Emersonnak egy ideggyulladás a jobb kezében rendkívül megnehezítette a munkáját".
Arra gondoltam, hogy valamilyen publikáció formájában fogjunk össze, és kiáltványban védjük meg Orbán Viktort és az ELP-et, nehogy már az álsznob, placebo progresszorok vakságával legyen teli a netvilág.
X, a poszt prog
3. Y válaszlevele X-nek
X Szívem John !
Mindamellett , hogy azt gondolom az érintett urak egyike sem szorul részünkről védelemre , és nemes ámbátor thermopülai akciódat nem feltétlenül támogatom,ha mégis levelezésre adnád a fejecskéd megfontolnám a következők leírását.
- Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat a kormányunk, a gazdaságunk, a médiánk és a vallási és jótékonysági intézményrendszerünk, a zene akkor is csodálatos lesz. Kurt Vonnegut (Orbán Viktor zenére konkrétan Keith Emerson muzsikájára azon belül is a a szövegvilágra tett utalása evégből több olvasatot sejt , s emez Vonnegut idézetével alátámasztott enigmatikus – rejtőzködő része egy burkolt üzenet a hatalmon lévő politikai establishment számára, a lélek – mármint hogy a beteg lélek orvoslása végső esetben a ráció határain túlnyúló eszközökkel is lehetséges. Ilyen formán kijelentése és idézete nem vitatható : mivel az érzésekről . érzületekről és ízlésbeli dolgokról csekély eredménnyel lehet vitát nyerni azok értelmi tartományon kívül eső az észlelet kapuin belül álló volta miatt. A vélemény közlése pro vagy contra az agóra szépsége.
- Emerson méltatása :Lássuk be az 1994 –es lemez- különösebben formatált fül nélkül sem tekinthető a tekintetes úr pályacsúcsának. Egy görög faluközösség bizonyára sziklákat görgetne rám,de ki merem jelenteni a jó öreg Keith idestova harminc éve „ a living int he past „ többek által jól bevett túlélési mechanizmusén szörfözik-. Mostanában ugyan remek és hozzá hasonlóan képzett dekádokkal fiatalabb zenészekkel ( Pl. Lyle Workman, Dave Kilminster ).Legutóbbi találkozásunk a Millenáris teátrumban volt ahol is megrémültem a sok kütyütől amit felvonultatott s az avatott „ mérnök” biztonságával vezérelte szörnyűséges rackjét. Olyan érzesem támadt ekkor , mintha a jó Toldi Miklós boxert húzott volna , s így mutogatná rettenetes erejét.Ez nem az az Emerson , nem .. nem a Five Bridges Suite , a Tarkus a Brain Salad Surgery Emersonja. Valami Michelangelo a Széklábbal!!!
Bye the way a szépségről : Elítélhet e vajha engemet bárki azért , hogy az ikonikus Pink Floyd: the Wall című lemezét rühellem (except Comfortably Numb ) és a kedvencem tőlük egy bugyuta csontzene a Brain Damage – dalocs.Vagy Verlaine – től a Holdfény a kedvenc versem, s nem Az Őszi sanzon: majd a mókusok elé vetnek. Na és mi lesz azzal uram , aki rajong a Beethovenen kortásrs Ludwig ( franciabarát )Louis Spohr- ért!Így vagy úgy : POKOLRA JUTUNK MINDANNYIAN!!!!!
Goodday
Aki nem szerette Petőfit
...kérdezhetnénk ha megpillantjuk az "új Molothow Liget" Prímás Szigeten lévő homlokzatát. Mert oda az van írva, hogy MOLY. Így, egy L-lel, Y-nal a végén. Az angolban létezik egy női becenév, az ugye Molly, két L-lel. A magyarban a moly, az egy lepke. Gondolom az okozhatott nagy gondot a fejekben, hogy az orosz Molotov családnevet az angolra parodizált Molothow írásforma után, hogy lehetne magyarul becézni úgy, hogy az még mindig valami menő névnek, vagy minek tűnjön. Mert volt ilyen (a fonetika alapján), hogy Molcsi, Moller, Molli. Ahogy van nyugger, mammer, köszcsi, kivcsi, komcsi, szivcsi, talcsi is. Amúgy ha a magyarban i-t mondunk (például ha egy nevet becézünk), akkor i-t is írunk. Emitt nem ez történt, s ki tudja miféle elgondolásból került az L után Y, de mindegy is, hagyjuk a nyelvtant.
A mostani névcserét, a név megváltoztatását, akkor én most úgy veszem, hogy ezzel a MOLY-jal megtették. Azzal együtt, hogy a homlokzatra kirakott felirat több szempontból is elég gáz, úgy gondolom, ez a Moly pont megjeleníti azt, amiről a Szabolcs-éra szól, tehát igazság van oda írva.
Mérhetetlen jóindulatom jeléül emitt lököm a következő buli plakátját (melyen természetesen helytelenül, a korábbi név első tagjával jelölték meg a klub nevét, de, mint tudjuk, "több is veszett Mohácsnál, baszni rá").
"Az AIDS egy tömeggyilkos!"
Hát ehhez a kampány, avagy (ellen)reklám plakátfotóhoz sok mindent lehetne hozzáfűzni, de ezt meghagyom a bloghangyászoknak. (Erre van pl a komment!) E helyről csak annyi: a képet már letiltották egy-két site-ról... Én inkább a reklámkultúrával kapcsolatos cizelláltságra hívnám fel a figyelmet. Horrorkorunkban, ahol a pornószínészek nyelvhasználata lesz lassan a közéleti kommunikáció, nos, ez időben milyen botrányról beszélünk?
Nem tom megállni - mivel az idők jelét látom ebben -, hogy beszámoljak a franciák "FUCK CHIRAC" -ja után a "BUCK OFAMA" amcsi tüntető transzparens szövegmazsoláról. Úgy érzem, hogy a játékos nyelvek nyomán ismét előrébb lépett a világ.
Az első néger amerikai elnökről a társadalom- és/vagy egészségbiztosítás államosítása kapcsán kirobbant társadalmi ellenkezést jelző tüntetésen vélekedtek így a jenkik. Miután a megfelelő kép után kajtattam a neten, azt kellett észrevennem, hogy a Buck Ofama már egy egész mozgalommá nőtte ki magát a tengerentúlon. A tiltakozók félelme (szerintem elég seggfej módon) abból a vélekedésből eredt, hogy ha állami kézbe kerül a társadalom- és/vagy egészségbiztosítás, akkor az ott már egyértelműen a kommunizmusba való fordulást jelenti. Poor paranoid yankees!
Emellett (csak olvassa Bari Obi az oxiblogot...) azt hiszem, hogy innen üzenhetjük Barack barátunknak, hogy a Földkerekség többsége örül, hogy ő lett az USA elnöke. De - és ezt nem biztos, hogy nem lehet idehaza is kamatoztatni - a korábbi ellenzék hatalomra jutás után (mely pozíció valójában szolgálat, s nem "uralkodás"), a churchilli dogma alapján is csak a "jobbik rossz", tehát a szent nép által kritikával illethető. A kritika pedig íme, a nyelv játékosságát kiaknázva, kultúrált, ("fuck" helyett már "buck" megy verbális barackként az elnök buksijára), gondolom BO is ekként fogadja, fogadta. Mindenesetre, hajrá Barackföld, hajrá barackok!
Tavaly történt, a Goldenblog-díj átadójakor, hogy azt kellett tapasztaljam, hogy ma már a blogokat többnyire csoportokban követik el. Akkor a Helyi érték kategóriában indult az oxiblog, s baromira büszke vagyok, hogy a kategórián belüli 64 indulóból 4. helyezést bírtam elérni. Azóta is sokat gondolkodtam azon, hogy a közel 5 éves fennállás alatt, mi a csudáért nem csatlakozott az oxibloghoz senki, bár erre több - nekem kedves - társaságban tettem ajánlatot. Azon is agyaltam, hogy rém buli lenne egy női író, aki a feminin oldalt vinné a blogon, aztán ugye ezek az írók végül is feltűntek, de csatlakozni nem kívántak. S legyen bár nő vagy férfi, a lényeg a stílus és a rendszeres íráskészítés lenne. Most, hogy újra nominálásra került a sor a Goldenblog-díjért, ennek ürügyén, ezúttal már eme oldalakon dobom fel a témát: rock and roll (életforma) és Egom City közös/együttes viszonylatában várom a cikkeket. Fotókat is lehet küldeni, de hát ugye itt már szubjektívebb a dolog, mi a jó/rossz. Teszem ezen felhívásomat azért, mert hiszem, hogy vannak még magondolkodók, akik élvezetes és bölcs módon bírják közölni agyuk szebbik felét a külvilággal, Egom Cityben is. És persze az is benne van ebben az egészben, hogy az oxizmus, nos, az egy elég egydimenziós, sajátságos dolog, táguljon a tudat!...
Kontakt: írások: oxi5@citromail.hu fotók: autooxi@gmail.com
Február 24.
Totálmetál
Az oxiblog főleg Esztergom könnyűzenei életéről szól, de vannak itt más tartalmú írások, illusztrációk és egyéb információk is.
Az oxiblog főleg Esztergom könnyűzenei életéről szól, de vannak itt más tartalmú írások, illusztrációk és egyéb információk is.
